2015. április 29., szerda

Új Dragon Ball-sorozat jön júliusban!

Bombaként robbant a Kotaku híre, miszerint Dragon Ball Super (Dragon Ball Chou) néven új sorozat készül a világszerte örök népszerűségnek örvendő animéből. Az első részek munkálatai végső stádiumba kerültek, ezért Japánban már júliusban bemutatják.

A ’90-es évek gyerekeinek nem kell bemutatni a Dragon Ballt, ez az a japán rajzfilmsorozat, ami hatalmas sikerrel futott Magyarországon is, az RTL Klub Rajzfilmklubjában.


Az ORTT hadjárata miatt azonban nem kerülhetett megszokott időpontjában műsorra az egész sorozat, így azt csak a Viasat6 vetítette le 2012-től teljes hosszában, óriási sikerrel. A magyar példán is jól látszik, mennyire közkedvelt még ma is a kultikus anime.

Akira Toriyama ezért döntött úgy, hogy majdnem húsz év után új epizódokat készít. A legutolsó sorozat, a Dragon Ball GT 1997-ben ért véget. A történet azután folytatódik, hogy Son Goku legyőzte Majin Buu-t és a Föld ismét egy békés bolygóvá vált.

Magyar sugárzásra (ha lesz) a Viasat6-ot tartjuk valószínűnek, illetve a Cartoon Networkre látunk nagyon halvány esélyt.

Kapcsolódó írások: Új Dragon Ball Z-film, Dermesztő visszatér!Összefoglaló a VIASAT-csoport animációs kínálatáról

Nos? Örülünk a hírnek?

2015. április 26., vasárnap

2016 animációs filmjei

Akárcsak tavaly, idén is megtekintjük a jövő év animációs felhozatalát. Lássuk hát, mit tartogat  számunkra 2016!

Ebben az évben érkezik Spielberg Tintin kalandjai filmadaptációjának folytatása, amit ezúttal a Gyűrük ura rendezője, Peter Jackson visz vászonra. A filmben ismét Jamie Bell lesz Tintin hangja, valamint Andy Serkis adja legjobb barátjának, Haddock kapitánynak a hangját. Hergé történetéből Anthony Horowitz írja át a filmre, a film alcíme Prisoner of the Sun (A Nap foglyai). A filmet december 16-án mutatják be.


Ebben az évben végre megérkezik  Kung Fu Panda 3. A filmről jelenleg nem tudunk sokat, csak hogy Po-nak két nagyobb ellenséggel is meg kell küzdenie, és találkozik végre az igazi apjával, akinek Bryan Cranston adja a hangját. Mellette még visszatérnek a főszereplők hangjai: Jack Black, Dustin Hoffman, Angelina Jolie, Jackie Chan, Lucy Liu, Seth Rogen, David Cross és James Hong; hozzájuk csatlakozik még többek között Rebel Wilson (Jégkorszak 4). A filmet az előző részt is rendező Jennifer Yuh, valamint a rengeteg DreamWorks-film animációján is dolgozó Alessandro Carloni rendezi. A forgatókönyvet ismét Jonathan Aibel és Glenn Berger írja, a zenéjét pedig Hans Zimmer szerzi. A film premierjét a Star Wars 7. része miatt csúsztatták március 18-ra, ám nemrég előrébb hozták 2 hónappal, így január 29-én mutatják be.

2016 a majmoktól sem lesz mentes, ekkor jön a mozikba Spark. A filmet Aaron Woodley rendezi, aki a forgatókönyvírásba is besegít Doug Hadders, Adam Rotstein (mindketten főként Teletoons sorozatokban és az új Bigyó felügyelőben dolgoznak) valamint Robert Reece (A mogyoró-meló, Hamupipőke 3) mellé. A film zenéjét a sorozatokban jártas Robert Duncan szerzi. Spark hangja Jace Norman, mellette még felbukkan többek között Jessica Biel, Hilary Swank és Susan Sarandon.  A filmnek még nincs pontos bemutató dátuma.

2016-ra érkezik  korábban már említett Angry Birds-film. A történetről egyenlőre nincs infónk, csak annyit tudunk, hogy 185 millió dollárból készül el. A filmet az eddig Disney-animátoraként dolgozó Clay Kaytis és a többek közt a Nagyon Vadonon is dolgozó Fergal Reilly rendezi, a forgatókönyvet Jon Vitti (Simpson család: A film) írja. Május 20-án mutatják be.


Ebben az évben érkezik a Ratchet and Clank film egyik rendezőjének, Kevin Munroe-nak egy másik filmje, a szintén videojáték-adaptáció Sly Cooper. A film egy háromtagú tolvajcsapatról szól, melyet a mosómedve Sly Coopet irányít. Sly szinkronhangjai Ian James Corlett, míg Bentley és Murray hangja a játékokból visszatérő Matt Olsen és Chris Murphy lesznek. A filmhez már tavaly januárban megérkezett az első előzetese, melyben láthatjuk a csapatot egy "nagyszabású akció" közben. Pontos bemutató dátum még nem ismert.

Ebben az évben érkezik a Disney és a Pixar új közös folytatása, a Némó nyomában folytatása. A film címe Szenilla nyomában (Finding Dory), és ahogy a címben is látható az első rész kis, feledékeny, kék hala lesz a főszereplő. A filmben a régi szereplők mellett feltűnik többek közt Szenilla bálna rokonai is. A filmet az előző részt is készítő Andrew Stanton rendezi és írja. Június 17-én kerül mozikba.

A terek szerint 2016-ban érkezik a hozzánk tavaly év elején eljutó A mogyoró-meló folytatása, ezt már az első film stáblista utáni jelenete is sejtette. A filmet Cal Brunker rendezi (A Szörny mentőakció), a forgatókönyvet pedig az előző rész készítésében is részt vevő Scott Bindley írja, és a tervek szerint január 16-án érkezik meg.


A Disney ekkora hozza új állatos filmjét,  Zootipiát is, amiben az állatok lakta városban egy nyúl nyomozónak kell szövetkeznie a ravasz rókával hogy megoldjon egy ügyet. A filmhez mindössze a fenti mellett van még egy concept art, amin bemutatják magát a várost. A filmet az Oscarra jelölt Byron Howard rendezi, az ő nevéhez fűződik a Volt és az Aranyhaj és a nagy gubanc filmek; de mellette ott van társrendezőnek Rich Moore (Rontó Ralph) és a film forgatókönyvét író Jared Bush, akinek köszönhetjük pl. a Dumb és Dumber rajzfilmsorozatot. A film zenéjét John Powell szerzi, akinek nevéhez fűzödik a Kung Fu Panda- és az Így nevel a sárkányodat-széria, valamint a Jégkorszak 2,3 és 4 zenéje. Várhatóan március 4-én érkezik.

A tervek szerint jövőre érkezik meg az új Jégkorszak film. Sokat a filmről nem tudunk, de a régi szereplők közül elég sokan fognak visszatérni, többek között Ray Romano (Manny), John Leguizamo (Sid), Denis Leary (Diego), Queen Latifa (Ellie), Keke Palmr (Barack), Wanda Sykes (Nagyi) és Chris Wedke (Motkány) . A filmet a 3. és a 4. részt is rendező Mike Thurmeier, valamint a Jégkorszak-filmek egyik animátora, Galen T. Chu rendezi; a forgatókönyvet az 1. részt és a Cápamesét is író Michael J. Wilson készíti. A filmet a tervek szerint július 15-én mutatják be

A teljes lista (angolul): .https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_animated_feature_films_of_2016

Ti melyik filmet várjátok?

2015. április 21., kedd

Pokémon: Az anime magyarországi története

„A célom az, hogy jó legyek, hű társam oldalán. Oly sok a harc, a küzdelem, de győzelem vár ránk!”

Talán nincs is olyan, akinek ne csengene ismerősen ez a két mondat. A Pokémon első főcímdalának magyar szövege kezdődött így, amit egykoron egy egész generáció dúdolt. Gondoltátok volna, hogy már majdnem 15 év eltelt azóta? Ebben a cikkben Japán egyik legsikeresebb, idestova 870 részt elért animéjéről, a Pokémonról lesz szó, különös tekintettel a hazai történetére.


Igencsak nehéz fába vágtam a fejszémet, amikor úgy döntöttem, hogy megpróbálom koherensen és tényszerűen megírni a Pokémon magyar helyzetét, hiszen elég sok akadályba lehet ütközni. Az egyik legfőbb hátráltató tényező az, hogy túl kevés konkrét adat maradt meg az utókornak. 10–15 évvel ezelőtt még nem igazán volt elterjedt az évad- és epizódszámozás, ami alapján egyértelműen be lehetne azonosítani, hogy mikor melyik részt vetítette az adott csatorna. Pláne olyan sorozatok esetén nem törték magukat, amit nem főműsoridőbe szántak, hanem csak egy szűkebb rétegnek vagy töltelékműsornak. A Pokémon éppenséggel ilyen volt. A másik nehezítő tényező maga a cím. Volt, ahol Pokémon-ként, máshol Pokemon-ként hivatkoztak rá. Noha csak egy ékezet a különbség, de a kutatást megnehezíti.

Az anime sikertörténete 1997. április 1-jén kezdődött meg Japánban. Közel másfél év után, 1998. szeptember 8-án eljutott az Egyesült Államokba is. Nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb megjelenik az európai piacon is. Amikor 1998-ban bemutatták a NATPE nevű televíziós vásáron (ami a mai napig is létezik és mi is vásárolunk onnan tartalmakat), a legtöbb európai ország illetékes képviselője elég szkeptikus volt a Pokémonnal kapcsolatban. Ugyanakkor az anime nagyon sikeres lett az USA-ban és Kanadában, ez pedig az európai tévések érdeklődését is felkeltette. 1999 végére a vezető európai kereskedelmi csatornák megvásárolták az akkor elérhető 156 epizódot (noha Japánban csak 2000. július 27-én ért véget a harmadik évad).

Franciaországban egyből akkora siker lett, hogy a TF1 csatorna gyereksávjának közönségaránya 20%-ról 70%-ra emelkedett három hét alatt. Portugáliában a SIC TV 55%-os közönségarányt ért el, ahogy Spanyolországban a Tele5 nevű csatorna is jelentős növekedést könyvelhetett el. Németországban az akkor még az animék fellegvárának számító RTL II 20%-ról 68%-ra növelte a nézettségét, hála a Pokémonnak. Azelőtt ehhez hasonló sikert nem értek még el. Az Egyesült Királyságban kezdetben volt némi ellenállás az animével szemben, de végül a Sky One nevű fizetős csatorna úgy döntött, hogy érdemes a gyerekeknek szánt műsorokkal is foglalkozni. Őszre a Pokémon lett a TOP10 gyerekműsor győztese, ezáltal olyan csatornákat körözött le a Sky One, mint a Nickelodeon, a Cartoon Network és a Fox Kids. Ennek köszönhető az a példátlan eset is, hogy az ITV nevű szabadon fogható kereskedelmi csatorna is átvette a Pokémont. Naponta kétszer sugározták az animét: reggel és délután. Az 1999 őszén bemutatott premiert követő három héten belül az ITV és a reggeli „blokkja”, a GMTV úgy döntöttek, hogy ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, mert további epizódokat akartak megszerezni. Hollandiában szintén nagy sikert ért el a Pokémon, hiszen a Fox Kids csatorna 35%-os közönségarányt ért el vele a 6–12 évesek körében.

Ezek után nem volt kérdés, hogy Közép-Európába is megérkezik a sorozat. Magyarországon az RTL Klub, Lengyelországban a Polsat szerezte meg a vetítési jogokat, de az anime eljutott Csehországba, Törökországba, Görögországba, sőt Izraelbe is. Természetesen a Skandináv-félsziget országai sem maradtak ki a buliból, így Dánia, Norvégia és Svédország gyerekei is megismerhették Ash-t és barátait.

A közönségarányt érdemes megnézni…

Ilyen kiváló előzmények után rátérhetünk arra, hogy az RTL Klub 2000. augusztus 12-én bemutatta a Pokémont. Minden szombaton és vasárnap vetítettek egy-egy epizódot. Az anime gyorsan hatalmas népszerűségre tett szert idehaza is, nem csak a tévében, de kereskedelmi értelemben is. Elég csak a Nintendo és a Hasbro termékeire gondolni. Aki annak idején nem gyűjtött Pokémonos kártyákat, nem is volt menő. Ezzel most viszont nem foglalkozunk, mert minket a tévés története érdekel.
A Pokémon az RTL Klub Kölyökklubjának egyik meghatározó eleme lett. A Tom és Jerry, a Teletubbies, az Ejnye, Sophie!, a Batman, a Maci Laci kincset keres, a Foxi Maxi, a Tazmánia, a Hupikék törpikék, vagy épp a Hé, Arnold! mellett ez egy biztos pontja volt sokak hétvégi tévézésének. Nagyon jó szinkront hoztak össze a sorozathoz, hiszen akkoriban és a mai napig is foglalkoztatott színészek kölcsönözték a hangjukat a szereplőknek. Szvetlov Balázs, Dudás Eszter, Sótonyi Gábor, Kiss Erika, Tóth Tamás, Minárovits Péter (később Szokol Péter), hogy csak a legfontosabbakat említsem. Akkoriban még arra is ügyeltek, hogy a főcímdalt magyarosítsák. Később ez teljesen elveszett az animék esetében és meghagyták azt a változatot, amit kaptak. Ami szerintem kár, mert a németek vagy épp Dél-Amerika országai imádják a saját nyelvükre fordítani a dalokat, illetve a YouTube is tele van spanyol nyelvű rajongói feléneklésekkel (úgynevezett fandub vagy cover). Nálunk ez (is) kihalt az idők folyamán. Ettől függetlenül a második és a harmadik évadhoz még készült magyar főcím.

Az anime vetítése természetesen 2001-ben is folytatódott. Persze idővel a Kölyökklub kínálata is változott egy kicsit, így csatlakozott a rajzfilmek közé a Flipper és barátai, a Jumanji, a Nyugi, Norman!, a Tini nindzsa teknőcök, A csodatrió, az azóta a VIASAT6-on is vetített Sötét zsaruk, illetve a Papyrus is. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy 2001-ben még javában létezett az Országos Rádió és Televízió Testület, közismert nevén az ORTT. Ez a négy betű minden igaz animés szemében a gonoszsággal és magával az ördöggel egyenértékű. Hogy, hogy nem, de a Pokémont is elkezdték vizsgálni és arra jutottak, hogy ártalmas hatással van a kicsikre. Így 2001 elején attól lehetett tartani, hogy ez a gittegylet ennek a vetítését is ellehetetleníti. Ne feledjük, hogy 1999-ben a Dragon Ball Z vetítését korlátozták a késő esti órákra, bár a közhiedelemben máig is úgy él, hogy betiltották az egészet. A Pokémon esetén tehát rezgett a léc, de megúszta. Ami azért is volt szerencsés, mert a műsor nézettsége a 4–17 éves korosztályban folyamatosan elérte az 50–65%-ot. A Pokémon betiltása a Hasbro számára nyárig körülbelül 50 millió forintos bevételkiesést okozott volna, a második évad elmaradása pedig ennek sokszorosával csökkentette volna a cég magyarországi forgalmát. Így az ORTT-n kívül senkinek sem lett volna érdeke a sorozatot csesztetni. Egyébként Szlovákiában is napirenden volt a sorozat. Már egy nappal azután, hogy a szlovák állami tévé vetíteni kezdte a Pokémont, több szervezet hevesen tiltakozott ellene. A szlovák televíziós szerzők szövetsége nyilatkozatban szögezte le, hogy a sorozat túl erőszakos, és veszélyezteti a gyermekek lelki és morális fejlődését, mi több, testi épségüket is.

Ez a baromság persze különösebben nem hatotta meg az RTL Klubot, hiszen 2002 folyamán is a megszokott rend szerint vetítette a Pokémont. A fennmaradt források szerint ebben az évben már látható volt a Kölyökklubban a Tom és Jerry gyerek-show, az Elhagyott játékok, a Szilveszter és Csőrike kalandjai és az Action Man is. 2003-ban is képernyőn volt az anime, olyan műsorok társaságában, mint: Dibu, a kistesó, Rusty, a kölyökrobot, Albert kérdezi: mi az élet?, Spiderman, Az óceán lánya, A szellemirtók legújabb kalandjai, Max Steel. Az RTL Klub egykori weboldalának archív változatában 2003-tól már jelezték azt, hogy éppen melyik epizód került adásba. Eszerint 2003. szeptember 28-án, vasárnap, 06:30-kor a 120. rész volt látható (Átszellemült szellemek), 08:20-kor pedig a 121. rész (Aki a virágot szereti). 2003. október 24-én, pénteken, reggel 6-kor a 128. rész ment, melynek címe: Blissey, a megtévedt nővér. Ugyanezen a napon 08:15-kor pedig a 129. rész (Pokémon akadémia) volt látható. A sorozat megnevezése az RTL Klub szerint „japán animáció gyerekeknek”. Október 26-án, vasárnap, 06:30-kor a Harc a madár-pokémonokkal (130. rész), 08:50-kor pedig a Kicsi, de hangos (131. rész) című rész volt adásban. Vasárnaponként tehát az volt megfigyelhető, hogy 06:30-kor megismételtek egy korábbi részt, 09:15 környékén pedig érkezett a következő epizód. Természetesen a konkrét kezdési időpontok elég változóak voltak, az éppen aktuális műsorstruktúrának megfelelően.

Szerezd meg hát mind!

2003 viszont ismét az ORTT éve volt, méghozzá egy meglehetősen röhejesnek tűnő ok miatt. Az RTL Klub 2003. november 23. és 24. napján 9 óra 21 perctől sugározta a Pokémon című anime A virtuális harcos című epizódját. A 24-i adás az előző napi epizód ismétlése volt. A november 23-i vetítés előtt a Kölyökklubban a műsorvezető a sorozat egyik gyermekrajongójával beszélgetett és a Pokémon főcím helyes kiejtése kapcsán megemlítette, felmutatta a sorozatról készült, a kereskedelmi forgalomban kapható CD-t. A beszélgetés során a kamera több alkalommal mutatta a rajongó által készített Pokémon-tárgyakat és a CD-t, amely alatt a „Szerezd meg mind!” reklámfelirat volt elhelyezve. A kisfiú ráadásul Pokémonos pólót viselt, amit ugyancsak többször látni lehetett a beszélgetés során. Ekkortájt már a harmadik évadnál, vagyis a Johto-s történetszálnál tartott a csatorna. A sorozat főcímdala az angol nyelvű szöveg hű fordítása: „Ez egy új hely, egy új világ. Itt egy új Nap süt le rád. És egy új dal szól, s velem együtt bátorít: hogy indulj már, szerezd meg hát mind, és a lángot tovább vidd!” Az ORTT szerint mindezzel az RTL Klub megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény burkolt reklámozás tilalmáról rendelkező 10. §-ának (5) bekezdésében foglaltakat, ezért 6 385 899 forint kötbér megfizetésére kötelezték őket. Az indoklás szerint a főcímdal vizsgált eleme olyan fogyasztásra ösztönző felhívást tartalmaz („Szerezd meg hát mind”), amely a főcímdal szövegéből kilóg és kapcsolódik ahhoz a világszerte tapasztalható üzleti stratégiához, amely a gyermekek által megkedvelt rajzfilmsorozathoz (vagy más produkcióhoz) különböző termékek, áruk kereskedelmét párosítja. A Testület értékelése szerint a vizsgált műsor felvezető adásához használt képi megoldások, illetőleg az ahhoz kapcsolódóan a rajzfilm főcímzenéjében adott felhívás együttesen sérti a burkolt reklámozás tilalmát tekintettel arra, hogy mindkét esetben semleges információ látszatát keltve egyértelmű utalás történt a kereskedelmi forgalomban elérhető termékekre. Egyébként a külföldi médiahatóságok a Pokémonban nem tapasztaltak tudatosan nem észlelhető reklámot, azonban több esetben is kifogással éltek a burkolt reklám miatt a műsorszolgáltatóknál. Az RTL Klub hiába perelt, a bíróság nem nekik adott igazat. Az ORTT szerint a reggeli, kora délelőtti órákban a TV képernyőjén gyermekfilmet néző kiskorúak értelmi, érzelmi fejlettségük alacsonyabb foka folytán a látottaktól elvonatkoztatni nem tudnak. Számukra a perbeli rajzfilm üzenete az, hogy „Szerezd meg”, akkor te is eredményesebb, kiválóbb leszel. A főcímdal ugyancsak a megszerzésre ösztönzött: ez az eleme a dalnak a többi elemtől ritmusban, intonációban, hangsúlyban elkülönülten, kifejezetten kiemelten hangzott fel. Ennek tükrében az egyre több pokémon megszerzésére való szándékot megerősítő főcímdal alkalmas volt a fogyasztásra ösztönző hatás kiváltására. Az RTL Klub úgy döntött, hogy a következő évadok főcíméhez nem csináltat magyar változatot, ezért maradt az amerikai verzió a 4–7. évadokhoz.

Ugye mennyire szánalmas ez az egész? Tipikusan jellemezte az akkori Magyarország helyzetét és azt, hogy az ORTT szemében az animék a kezdetektől fogva szálkák voltak. Ha nem találtak komoly indokot a büntetésre, kerestek ilyen apró-cseprő kifogásokat.

Az RTL Klub becsületére legyen mondva, hogy ennek ellenére sem adták még fel az animézést, sőt ugye új sorozatokat is bemutattak (pl. InuYasha). 2004-ben is folytatták a vetítést a Kölyökklubban (egyéb sorozatok: A világ meséi, Seriff az űrből, Malackó, Szamuráj pizzacicák, Yu-Gi-Oh!), de ami ennél fontosabb, hogy 2004. december 4-én elindult Magyarország első animecsatornája, az A+, melynek kezdő kínálatában a Pokémon is helyet kapott. Mivel kábelcsatorna volt, ami főműsoridőben, a megfelelő korhatár-besorolással, az ORTT-től függetlenül vetítette az animéket, így ott minden biztonságban volt. A Pokémon első évada után viszont mindig a negyedik évadra ugrottak. Emiatt én évekig azt hittem, hogy a második és harmadik évadhoz nem is készült magyar szinkron, pedig ugye az RTL Klub már levetítette, csak arról én akkoriban nem tudtam. Őszintén szólva igazából az A+nak köszönhetően ismerkedtem meg szinte az összes „RTL-es” animével. Épp ezért azt sem tudtam még hová tenni, hogy miért lett hirtelen angol a főcím, miért váltott hirtelen ekkorát a történet és főleg: hova tűnt Szvetlov Balázs. Ugyanis őt lecserélték, a helyét Ungvári Gergely vette át. Állítólag Balázs hangját már „túl idősnek” tartották Ash-hez. A 2–3. évad vetítési jogaival pedig valószínűleg nem rendelkezett az A+ tulajdonosa. Fura érzés volt sok évvel később ráeszmélni, hogy azok sem elveszett részek.

2005 januárjában és októberében az RTL Klub levetítette a Pokémon 3. filmjét, az A+ pedig szinte egész évben pokémonozott. Például 2005. május 30. és június 5. között 20 órától Pokémon ment, amit 20:25-től MegaMan NT Warrior, 20:50-től Yu-Gi-Oh!, 21:15-től pedig InuYasha követett. Hétvégén a Pokémon 22:05-kor került képernyőre.

2005. július 4–10. között hétköznap szintén 20 órától volt Pokémon az A+on, hétvégén pedig ugyancsak 22:05-kor. 2005. augusztus 8–14. között csak hétfőn és kedden volt Pokémon, szerdától az Akcióban Mary-Kate és Ashley ment. Viszont a 22:30-kor vetített A tini nindzsa teknőcök új kalandjai helyett szerdától Pokémon lett.

2005. szeptember 26. – október 2. között 20 órakor továbbra is Pokémon ment, ahogy szerdától 21:50-kor is. Hétvégén szintén 21:50 volt a kezdési időpont. 2005. november 28. – december 4. között a 20 órai Pokémont hétköznap Slayers – A kis boszorkány, Yu-Gi-Oh!, Cowboy Bebop, Yu Yu Hakusho – A szellemfiú és Vadmacska kommandó követte. Hétvégén 22:05-kor kezdődött a Pokémon.

A 2006-os év szintén a Pokémonról szólt az A+-on. 2006. február 25–26-án, illetve március 11–12-én hétvégén 20 órakor került képernyőre. 2006. április 24–30. között hétköznap és hétvégén is 20 órakor, valamint 21:15-kor indult az anime. Ezt tulajdonképpen nem is érdemes tovább elemezgetni, hiszen megvolt a rendszer abban, hogy mikor érkeznek az új epizódok és mikor volt az ismétlősáv. Az A+ tehát a negyedik évad végéig, vagyis a saját számozásuk szerint a 208. részig jutott. 2006 őszén ugye eladták az A+t, amiből 2007. július 2-től Animax lett, így a Pokémon ottani vetítése véget ért.

A 2007-es évről Pokémon-tekintetében nincs konkrét információm. Így sajnos mindazt, hogy az RTL Klub pontosan mikor vetítette le az anime ötödik és hatodik évadát, nem tudom. Mindenesetre levetítette, továbbra is Ungvári Gergővel és az angol nyelvű főcímmel. 2008. június 23-án a Cinemax csatorna is leadta a Pokémon: Az első filmet, amit a következő hetekben, hónapokban többször is megismételt. 2008-ban kitört a gazdasági világválság, ami a legtöbb csatorna számára nagy hátrányt jelentett. Emellett az ORTT-vel való állandó pereskedés, elsötétítés is hatalmas problémát jelentett és tulajdonképpen meg is pecsételte egy jó időre az animék hazai helyzetét. Az viszont biztos, hogy 2009-ben még képernyőn volt az RTL Klubon a Pokémon, hiszen az ORTT szerint a 2009. május 9-én és 10-én vetített epizód nem megfelelő korhatár-kategóriába történt besorolásával megsértette az Rttv. 5/B. § (2) bekezdésében foglalt előírásokat (a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseket). A törvénysértés miatt a Testület nem büntetett, csak felhívta az RTL Klub figyelmét, hogy a sérelmezett magatartást hagyja abba. Persze az RTL nem hagyta abba, mert véleménye szerint a Pokémon „óvodás korú gyermekeknek és nem felnőttek számára készült alkotás. Megértéséhez, élvezéséhez gyermeki gondolkodás szükséges. Annak ellenére, hogy bár egy másik kultúrából táplálkozik, az európai néző számára is közvetít értéket.” Az RTL Klub álláspontja szerint "az animék a keleti kultúrából származnak és számos sajátos jellegzetességgel rendelkeznek. Ennek a jellegzetességnek az alapja a japán kultúrából és életfelfogásból adódik, amely alapvetően különbözik az európai felfogástól.” Továbbá „az Európára jellemző biblikus gondolkodásmód, a dolgok mesterségesen jóra és rosszra történő választása, a tabuk jelenléte a keleti világ számára ismeretlen.” A csatorna által idézett tanulmány szerint az „anti-Pokémonisták, az eltökélt ellenfelek túlnyomó része egyetlen epizódot sem látott.” Továbbá bemutatja a Pokémon-dalt, „amely minden epizódban felcsendül”. Az ismertetett szöveg a hűségről, a barátságról és a jóságról szól. Valamint olyan állításokat is tartalmaz az RTL Klub által idézett szöveg, miszerint „a negatív erők” minden epizódban megjelennek, és a „jók” minden alkalommal győzedelmeskednek. De a cselekményfolyam egy ennél sokkal komplexebb erkölcsi világba kalauzolja a nézőt. Itt bizonyos helyzetekben – nem is egyszer – a rosszak is pozitív hőssé válhatnak, hogy aztán, mintha mi sem történt volna, a következő részben újra a megszokott galádságaikkal állítsák helyre a „rendet”. Az RTL Klub azt is jelezte, hogy a Testület 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is vizsgálta a Pokémon című sorozatot és annak főcímdala miatt burkolt reklám közlésérért szankcionálta. Ugyanakkor „a rajzfilmet a Testület korábban nem találta törvénysértőnek és az általa felkért Dr. Csapó Ágnes gyermekpszichiáter szerint a Pokémon sorozat műsorszolgáltató általi besorolása helytálló.”

Az ORTT-t persze nem olyan fából faragták, hogy hagyta volna magát és egészen addig, amíg 2010-ben megszüntették, folyamatosan erkölcscsősz szerepben tündökölt, amivel csak ártott bizonyos műsoroknak és csatornáknak (még akkor is, ha adott esetben igazuk volt, de az animéseket aztán baromira nem vigasztalja, hogy a Balázs- és Mónika-show-t is vegzálták). A Pokémon című sorozat korhatár besorolását a Testület ez elmúlt években több alkalommal is vizsgálta, azonban elmarasztaló döntést nem hozott. A sorozat 2000 óta szerepelt az RTL Klub műsorában. Először 2001 februárjában került napirendre a sorozat ügye, akkor a 2000 novemberében sugárzott nyolc epizódot vizsgálta a Testület. Az akkori vizsgálat megállapításai szerint „a műsorban ugyan vannak harcias jelenetek, amelyeket azonban nem lehet harciasnak nevezni. A példaként felhozott esetekben is inkább a küzdelem és nem a harc dominál. A szereplők nem semmisülnek meg, a jók diadalmaskodnak a rosszak felett. A filmsorozatot nem lehet durvábbnak minősíteni a ma divatos nyugati rajzfilmeknél.” A 2001-ben folytatott eljárás során a Testület nem állapított meg törvénysértést a sorozat kapcsán. 2004 áprilisában került újra napirendre a sorozat egy epizódja, azonban nem a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértését vizsgálta a Testület, hanem az Rttv. 10.§ (5) bekezdése alapján a burkolt reklám tilalmára vonatkozó előírások megsértését állapította meg a műsorszolgáltatóval szemben. 2006-ban a Testület célvizsgálatot folytatott az RTL Klub és a TV2 csatornáknál három tavaszi hónap egy-egy hétvégéjének gyermeksávjában. A vizsgálat során a Pokémon rajzfilmsorozat egyes epizódjainak korhatár-besorolását is ellenőrizte a Testület, külső szakértők bevonásával, azonban a szakértői véleményben is megállapítást nyert – amit az ORTT is elfogadott –, hogy a Pokémon című műsorszám RTL Klub által való klasszifikációja megfelel a törvény előírásainak. 2008 márciusában az M-RTL Televízió Zrt. 2006. évi éves beszámolójának elfogadásakor a Testület a következő álláspontot alakította ki a Pokémon rajzfilmsorozattal kapcsolatban: „A műsorszolgáltató a televízió-nézési szokásokat alapul véve a gyermekek által leginkább kedvelt időszakokban (pl. hétvégenként délelőtt) kizárólag olyan filmeket, sorozatokat szerkesztett adásba, amelyek az 1. kategóriába tartoznak. Ilyen volt pl. a Pokémon.” Ugyanakkor a Testület azt is megállapította a beszámoló értékelésekor, hogy a sorozat egyes epizódjai „olyan tartalommal bírnak, amelyek okán az említett kategóriából, azaz a korhatár nélkül bárki számára megtekinthető alkotások sorából kiesnek.”

Magyarán az ORTT egyik mondatával elismerte, hogy az RTL Klubnak igaza volt, a másikkal viszont gyorsan keresett némi kibúvót, hogy azért mégis nekik legyen igazuk. Mesterien értettek ahhoz, hogyan vegyék el a csatorna kedvét egy-egy műsortól, jelen esetben az animéktől. A legszebb mondat ez volt: „a Testület véleménye szerint a tanulmány nem a vizsgált konkrét epizódokat érinti és a Médiatörvény kiskorúak védelmével foglalkozó szabályaival sem veti össze a sorozatot, hanem pátoszos magasságban elvi síkon folytat hadjáratot mindazok ellen, akik nem rajongói a sorozatnak.” Tehát szerintük az RTL Klub az animerajongók érdekében folytatott hadjáratot, ergo ők voltak a jók, az ORTT meg a gonosz. Ha nagyon leegyszerűsítjük, még igaz is lehet. Mert lehet, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy az RTL sokáig küzdött az animékért, csak ilyen ellenszélben kudarcot vallott. Ám arról se legyen senkinek kétsége, hogy a csatornának a saját anyagi érdekei fontosabbak voltak, mint a nézők, de jelen esetben az anyagi érdek és a jó szándék a nézők iránt összejött. Kár, hogy végül az ORTT győzött és hiába szűnt meg, azóta olyan tendencia indult el, ami már visszafordíthatatlan. Azóta ránk szabadult az Éjjel-Nappal Budapest, a jósműsorok, a ValóVilág egyre minősíthetetlenebb évadai, a minden évben új „csillagokat” felfedező, majd elfeledő tehetségkutatók és az egyéb amatőrszereplős dokurealityk. Ki tudja, talán ha békén hagyják az animéket, ma nem lenne ennyire alja a televíziózás, ami miatt sokaknak már kedvük és igényük sincs tévézni. Lehet, hogy jót akart a médiahatóság, de ezt nagyon elcseszték.

Az RTL Klub viszont még valamikor elkezdte a Pokémon 7. évadát vetíteni, de három rész leadása után örökre levették a képernyőről. Így az ő számozásuk szerint 315 rész után véget ért a sorozat pályafutása náluk. Holott feltehetőleg a teljes hetedik, de valószínűsíthető, hogy a teljes nyolcadik és talán a kilencedik évad is le lett szinkronizálva, csak az archívumban porosodik. Erre két okból következtethetünk. Egyrészt az RTL szokása a mai napig is az, hogy jóval azelőtt leszinkronizáltat egy vagy több sorozatévadot, hogy egyáltalán adásba kerülne. Vagyis ők időben megcsináltatják, majd „ráülnek”, és amikor a programigazgató (Kolosi Péter) úgy dönt, akkor levetítik. Erre az elmúlt időszakban két példát is láthattunk. Az egyik a jelenleg a Dunán látható Szívek doktora című sorozat, amit 2014 nyarán kezdtek el szinkronizálni az RTL Klub megbízásából. Azonban nekik nem kellett és lepasszolták a közmédiának. Az M1 2015. január 5-től kezdve hétköznap kora este ledarálta a sorozat első és második évadát, sőt belekezdett a harmadikba is, ami a hírcsatornává alakulás után a Dunán folytatódik. Vagyis kapásból készen volt három évad, ami ki tudja, meddig porosodott volna, ha az M1 nem kezdi el. A másik példa pedig a világ egyik legnépszerűbb, mostanában futott sorozata, a Totál szívás (Breaking Bad), amelynek első három évadát az RTL Klub vetítette, elég késői időpontban. Azonban a negyedik évadot is leszinkronizáltatták, csak az nem került adásba. Úgy került mégis napvilágra, hogy a Telenor MyTV nevű online szolgáltató videótárába felkerült az addig sosem látott évad magyarul. Így joggal feltételezhető, hogy a Pokémon esetén is vannak bőven leszinkronizált, ám adásba nem került részek, akárcsak mondjuk az InuYasha-nál.

A másik, szintén elég alapos ok pedig az, hogy az egykori Jetix nevű csatorna 2009-ben elkezdte vetíteni a Pokémon 10. és 11. évadát. Vagyis van egyfajta időugrás a 7x03-as rész és a 10. évad között, nyilván nem véletlenül. Persze az is igaz, hogy ezzel az évaddal elkezdődött a sorozat harmadik nagy egysége, a Diamond and Pearl, ami a 10–13. évadokat foglalja magában. Azt kell mondanom, hogy bár ne kezdték volna el ezt vetíteni, ugyanis életem egyik legrosszabb szinkronélményének tartom, amit ezzel a két szezonnal műveltek. A szereplők nagy részének lecserélték a magyar hangját (Ash: Szalay Csongor, Brock: Zámbori Soma, James: Markovics Tamás), a két fordító, Csányi Zita és Katona László pedig olyan szinten blőd, dedós, nevetséges és gáz magyar szöveget írt, amitől a hajam hullott. Azelőtt sem a felnőtteket célozta meg ez a sorozat, de amit most a szereplők szájába adtak, az botrány volt. Sürgősen meg kellene semmisíteni a szinkronfájlokat és újraszinkronizálni az egészet. A Jetix színvonaltalansága a Naruto mellett itt is felütötte a fejét. Szerencsére a csatornát felváltó Disney Csatornának volt annyi esze, hogy a 12. évadot normálisan megcsináltassa. Ash végre visszakapta Szvetlov Balázst, a szinkron pedig az SDI Media Hungary-ben készült. Az az egy előnye ezeknek az évadoknak, hogy ismét készült hozzájuk magyar főcímdal.

Mint mondtam, a sorozat vetítése ugyan félbemaradt az RTL Klubon, ám a csatorna még 2011-ben is okozott meglepetést a rajongóknak. Hogy miért, azt senki sem érti, talán valami szerződés kötelezte őket, de 2011. március 19-én levetítették a Pokémon 4. – Az időkapu, valamint a Pokémon 6. – Kívánj valamit! című filmeket. Ezeket 2011. május 18-án és május 25-én 14:40-kor megismételték. 2011. június 16-án pedig bemutatták a Pokémon 5. – Új hős születik című filmet, amit augusztus 25-én megismételtek. Ezek után felmerült az is, hogy folytatódik náluk a sorozat. Állítólag azt tervezték, hogy 2011. november 5-én képernyőre tűzik a 7. évad 4. részét, de a negyedik évadból került képernyőre egy epizód. A Kölyökklub 2011-re már eléggé átalakult, hiszen olyan műsorok mentek ott, mint: Björn mackó kalandjai, Tini titánok, Flúgos csapat, Hupikék törpikék, Star Wars: A klónok háborúja.

Talán tényleg fontos volt a csatornának ez a sorozat, hiszen az RTL Klub korábbi vezérigazgatója, Dirk Gerkens egy 2009-es interjújában is említette, hogy az ORTT miatt vállaltak kötelezettséget arra, hogy nem vetítik többet. Itt feltette a mindenkit érdeklő kérdést: „Ha a testületi tagok nem szeretnek valamit, vegyük le műsorról? Mi lesz, ha legközelebb a futball nem tetszik nekik? Ne mutassuk be, ha a szurkolók egymásnak esnek a stadionban? Mi lesz a következő?” Igaza volt. Viszont mivel az ORTT 2010-ben megszűnt, így 2011-ben azért mégis vetítettek valami Pokémonnal kapcsolatos dolgot. Üröm az örömben, hogy maga a sorozat félbemaradt és nem úgy tűnik, hogy bárhol is lenne hajlandóság a folytatásra.

Még egy érdekesség, amiből talán világossá válik, hogy ma már miért nem animézik az RTL, pláne nem délelőtt. Az RTL Klub 2009. június 30-ával módosította a médiaszolgáltatási szerződését, amely ezt követően lehetővé tette a kiskorúak védelmével összefüggő törvénysértések árnyaltabb szankcionálását. A szerződésbe egy új passzus is bekerült a gyermeksávval összefüggésben, amely jelentősen átalakította a médiaszolgáltató programszerkesztési gyakorlatát: „A Médiaszolgáltató a jelen Szerződés fennállása alatt végzett Műsorszolgáltatás során vállalja, hogy hétvégén és ünnepnapokon reggel 7:00 és 10:00 óra között nem vetít olyan műsorszámot, amely nem alkalmas gyermekek számára az önálló, azaz nagykorú felügyeletét mellőző megtekintésre.” Ugyanezt a rendelkezést a TV2 2010. január 1-jén hatályba lépett műsorszolgáltatási szerződésébe is implementálták kiegészítésként.

Az RTL Klub szerződésben foglalt vállalásai kiegészültek 2011 decemberében a gyermek- és ifjúsági műsorokra vonatkozóan azzal a kitétellel, hogy a reggeli idősávban (6:30-9:30) hétköznap és hétvégén egyaránt megközelítőleg 20 percnyi időtartamú kiskorúaknak szóló műsorokat sugároz. Fentiek szerint az RTL Klub gyermekműsorainak sugárzási metodikájában 2012. február 1. óta változás következett be, így hétköznap reggel 6:05 és 7:40 között III. kategóriába sorolt, 12 éven aluliaknak nem ajánlott gyermekprogramokat vetít a Jó reggelt, skacok! című szegmensben. A hétvégi, Kölyökklub címet viselő gyermekprogram továbbra is a kisebb, 12 éven aluli korosztályt célozza.

Az RTL Klubra vonatkozó, jelenleg is hatályos koncessziós szerződés 2013 decembere óta van érvényben. A dokumentum feloldja a korábbi szigorító korlátozásokat, és szabad kezet ad a médiaszolgáltatónak a műsorszerkesztésben. Ennek megfelelően már nem kötelezi szerződés a szolgáltatót arra, hogy a fentebb bemutatott idősávban gyermekműsorokat tegyen közzé. Mindezek ellenére a kereskedelmi csatorna a mai napig a fent bemutatott formula szerint szerkeszti a hétvégén látható gyermekműsorait. Ez többek között azzal magyarázható, hogy a több éves hagyománynak örvendő Kölyökklub című műsorblokk értéket képvisel a hirdetők körében, továbbá a piacvezető csatorna a gyermekek kegyeiért folytatott küzdelemből sem maradhat ki.

A Pokémonnal kapcsolatos utolsó fontos dolog az, hogy 2012 folyamán a Filmbox HD és a Filmbox Plus csatornák nagyon sokszor levetítették a Pokémon 4. – Az időkapu, a Pokémon 5. – Új hős születik és a Pokémon 6. – Kívánj valamit! című filmeket. A 4. film viszont nem az RTL-es, hanem az SPI (a Filmbox tulajdonosa) által készített szinkronnal ment le, teljesen más szinkronhangokkal, úgyhogy az már biztos, hogy a negyedik filmhez két szinkron is készült. Gyakorlatilag csak Jessie-nek és Miaúnak a megszokott a hangja, a többieknek mind más. Fura, nem? Egyes animéket le sem szinkronizálnak, másokhoz pedig kettő is készül. Az 5. és a 6. film az RTL-en is látott szinkronnal ment le. Ami viszont ennél lényegesebb, hogy 2012-ben az addig magyarul sosem látott hetedik filmet is levetítette ez a két csatorna. A címe: Pokémon 7. – A végzetes Dioxiz. A film egyébként még 2014 decemberében és 2015 februárjában is látható volt. A 7. film szinkron szempontjából felemás volt, hiszen Szvetlov Balázs és Sótonyi Gábor visszatért, de a Rakéta csapat minden tagját más valaki szinkronizálta.


Ez volt tehát a Pokémon című anime hazai története. Azé az animéé, ami az Egyesült Államokban és Németországban a mai napig is képernyőn van és nagyon is sikeres. Az USA-ban a 17. évadot 2014. január 18-án, a 18. évadot pedig 2015. február 7-én mutatták be. Minden szombaton látható az ottani Cartoon Network képernyőjén egy új epizód. Március 21-én 1 millió 162 ezer nézőt hozott, március 28-án 1 millió 220 ezret, április 4-én 990 ezret, április 11-én viszont már 1 millió 337 ezret. Németországban pedig a ProSieben MAXX csatorna délutáni (14:50 és 15:15) programja jelenleg elképzelhetetlen a Pokémon nélkül. Ki tudja, talán egyszer Magyarországra is visszatér és megmenekül ez az anime is. Mi drukkolunk.

A Cartoon Network bemutatja legújabb Gumball-játékát

A Cartoon Network ma bemutatta többszörös díjnyertes sorozata, a Gumball csodálatos világa mobiljáték-verzióját, a Rainbow Ruckus-t. A játék a világ minden App Store-jában és a Google Play platformján elérhető nyolc nyelven. 

A játék főszereplője a lendületes, minden lében kanál macska, Gumball, aki tetszés szerint irányítható hűséges társával Darwinnal együtt. A két jóbarát megmentheti Elmore városát a zöld szemű szörnytől, Jealousytól, aki el akarja lopni a város egének szivárványát.


Jealousy az új játék másik központi figurája; Elmore egyébként is ingatag lábakon álló városában hatalmas pusztítást végez. Jealousy aki bárki bőrébe képes belebújni, vagy bármilyen format ölt, fondorlatos módon átveszi a hatalmat a városlakók felett, akik, parancsának engedelmeskedve ellopják a szivárványt, és elviszik panacsolójuk föld alatti búvóhelyére, Elmore csatornáiba.

2015. április 20., hétfő

A Boomerang 2015. májusi újdonságai

A Boomerang májusban két sorozatból hoz új részeket, ismét lesz Mókatár és egy Scooby-hétvégét is tart a csatorna.


Gógyi felügyelő: ÚJ RÉSZEK (27–42.)
11-étől 18-ától hétköznap 15.55/16.55EET-kor / ism. másnap 7.25/8.25EET-kor

Májusban folytatódnak a szórakozott Gógyi felügyelő kalandjai. Metro City ismét bajban van, de semmi okuk sincs a félelemre, hiszen jön Gógyi, aki megvédi a várost a bűnözőktől. Legalábbis megpróbálja, de – mint tudjuk – ez mindig viccesen sül el. Szerencsére nincs egyedül, minden bevetésre Gógyival tart kutyája, Agytröszt és unokahúga, Penny.


Boomerang mókatár: ÖSSZEÁLLÍTÁS
1-jén, 4-én, 5-én, 6-án, 7-én, 8-án, 11-én, 14-én és 25-én 8.20/9.20EET-kor

A májusi iskolaszüneti napok alkalmából a Boomerang maratoni összeállítással készül a legnépszerűbb sorozatokból. A Boomerang Mókatárban látható lesz a Szilveszter és Csőrike kalandjai, a Bébi bolondos dallamok, a Tazmánia, a Scooby-Doo, merre vagy? és még megannyi mókás rajzfilm!


Az ifjú Robin Hood kalandjai: ÚJ RÉSZEK (27–52.)
25-étől hétköznap 15.05/16.05EET-kor / ism. 6.30/7.30EET-kor

Az ifjú Robin tele van energiával, bátorsággal és persze humorban sincs hiány. A legendás ‘rendcsináló’, Robin és barátai, illetve barátaik, az emberi tulajdonságokkal felruházott állatok élete nem mindig könnyű, de a gonosztevők felett mindig győzedelmeskednek. Az ifjú Robin Hood vadonatúj kalandjai májustól a Boomerangon!


Scooby-Doo hétvégi kiruccanása: MARATON
30-án és 31-én 10.40/11.40EET-kor

Kirándulj egyet Scooby-Doo-val és a bandával! Május utolsó hétvégéje a kutyabarátokról és a Scooby-rajongókról fog szólni. Az összeállítás egy mozifilmmel indul, majd egymást követik a Scooby-Doo, merre vagy? és a Scooby-Doo és Scrappy-Doo epizódjai. Májusban minden rejtély megoldódik, a Boomerangon!

forrás: Turner

2015. április 19., vasárnap

Bajba került a készülő Popeye-film

A Sony legújabb filmje a spenótevő tengerészről bajba került: a rendező, Genndy Tartakovsky ugyanis kiszállt a projektből és új filmen kezdett dolgozni.


Két éve jelentette be a Sony, hogy elkészítik saját, animációs Popeye filmjüket. A film rendezőjének nem műást, mint a  Hotel Transylvania és jópár Cartoon Network-rajzfilm alkotóját, Genndy Tartakovsky-t találták meg, a forgatókönyvet pedig David Ronn és Jay Scherick (Hupikék Törpikék 1-2) írta. A filmhez készültét jelezte egy tesztfelvétel is, amelyben egy hajót ér támadást, és amiben Popeye éppen nincs erejénél. Ez a tovább mögött látható.

2015. április 18., szombat

2015. márciusi gyerektévé-nézettség

Közzétették a márciusi nézettségi adatokat, lássuk a számokat!


4–14, 06.00–21.00 / 07.00–22.00EET, március, zárójelben a tavalyi márciusi adatok

1. NICK 11,70% (10,80%)
3. M2 9,94% (9,66%)
2. MINIMAX 9,10% (8,64%)
4. DISNEY 7,40% (10,20%)
5. CN 4,00% (2,80%)

Előző márciushoz képest a Disney-t leszámítva minden csatorna növelte nézettségét. Az M2 megelőzte a Minimaxot, a Disney pedig előző évhez képest nézettségének csaknem harmadát elvesztette.

Heti nézettségi adatok:

10. HÉT (03.02–03.08.)

1. NICK 10,60%
2. M2 9,94%
3. MINIMAX 9,56%
4. DISNEY 8,20%
5. CN 4,60%

11. HÉT (03.09–03.15.)

1. NICK 12,00%
2. M2 9,75%
3. MINIMAX 8,45%
4. DISNEY 6,40%
5. CN 4,10%

12. HÉT (03.16–03.22.)

1. NICK 12,00%
2. M2 9,66%
3. MINIMAX 9,56%
4. DISNEY 7,80%
5. CN 4,40%

13. HÉT (03.23–03.29.)

1. NICK 12,30%
2. M2 10,40%
3. MINIMAX 9,01%
4. DISNEY 7,10%
5. CN 3,60%

adatok forrása: R-time | a többi gyerektévé nézettségét nem mérik | az M2 és a Minimax 6–20 órás adatai rontva 6–21 órás adatokká

Hotel Transylvania 2 – Itt a magyar előzetes!

Végre megjött a film előzetese magyar szinkronnal, és kiderült a film magyar címe is.

Az előzetesben a történetről nem tudunk meg többet: Drakulát látjuk, amint egy félig ember félig vámpír gyereket tanít repülni, aki valószínűleg nem más, mint Mason és Jonathan fia. A történetről még tudjuk, hogy meglátogatja a kastélyt Drakula apja, ezzel teljesen felforgatva a helyet.


A film magyar alcímet is kapott, így a teljes magyar címe: Hotel Transylvania 2 – Ahol még mindig szörnyen jó, emellett 6-os korhatárbesorolást kapott. A filmet szeptember 25-én mutatják be Amerikában, hazánkban egyenlőre nincs hivatalos bemutató dátum, de valószínűleg nálunk is szeptember vége fele érkezik meg.

2015. április 16., csütörtök

Felhőtlen időjárás, felhőtlen MondoCon!

Az év első nagyszabású animés rendezvényére óriási tömeg volt kíváncsi. A programok helyszíne egy kicsit ugyan megváltozott, de ez mit sem csorbított az élvezhetőségükön.


A konzoljátékok nagyobb teret kaptak, ismét kipróbálható volt a legtöbb újdonság, néhány retro kütyü és egy Arcade gép is! Közvetlen mellettük, kellemes illatok töltötték be a termet, ugyanis sushi, bubi tea és Naruto kedvenc rámenje is itt volt megkóstolható.


A vásártér, az őszi MondoConhoz hasonlóan, a Fogadóban kapott helyet, ahol a legújabb mangák, legszebb figurák, cukiságok és a hazai kézművesek remekeit vásárolhattuk meg.

2015. április 15., szerda

Rövidhírek 64.


  • A közelgő DBZ-film legújabb trailerében fény derül Son Goku új formájára.
  • A Discovery Family (ex The Hub) berendelte a magyarul a Minimax által sugárzott Transformers: Mentő botok 4. és az Én kicsi pónim: Varázslatos barátság 6. évadját.
  • Ilyen volt a Boomerang Nyuszi Expressz.
  • Interjú Szalay Csongorral, aki beszél a Bleachben és a Tini titánok, harcra fel!-ben való szerepvállalásáról is.
  • Már javában készül a Hihetetlen család 2. Disney
  • Anyacsatornájához hasonlóan a Boomerang is bevezette a NEW jelölést, amely az új epizódok alatt látható a képernyőn.
  • A Nickelodeon berendelte a Bubi Guppik 4. és a Mancs őrjárat 3. évadát.
  • A Sárkányok 3. évada, a Dragons: Race to the Edge 13 részből fog állni. Egyelőre kérdéses, hogy bemutatja-e a magyar CN.
  • Nem áll meg az élőszereplős őrület a Disney-nél: a Pinokkiót is feldolgozzák.

2015. április 14., kedd

Mondo Magazin 2015/2.

Megjelent a Mondo Magazin idei második, azaz áprilisi száma, a legújabb dizájnnal, felpimpelt animés-mangás részleggel, a számban is bemutatott menő kétoldalas (animés és bandás) óriásposzterrel! 

Keressétek a Relay, In Medio, Tesco árusítóhelyeken vagy előfizetőként várjátok a postást! A MondoConon személyesen, vagy a MangaFan Webboltban! Ára 790 Ft.

Tartalom
  • Nisekoi
  • Liza, a rókatündér
  • Aldnoah.zero
  • Buso renkin
  • Nichijo
  • Szezonajánló
  • CP-interjú
  • Okinawa
  • FF: Type-O
  • DBZ: Xenoverse
  • Adams
  • BTS

2015. április 10., péntek

A Cartoon Network 2015. májusi újdonságai

Az immár 24 órás Cartoon Network májusra rengeteg új epizóddal és egy új blokkal készül. Ezek többsége reggel lesz látható premierként, de nem kell aggódni, mert mindegyik kap vagy délutáni vagy hétvégi ismétlést.


Clarence: ÚJ RÉSZEK
4-étől hétköznap 6.50/7.50EET-kor / ism. 15.50/16.50EET-kor és vasárnap 12.30/13.30EET-kor

Májusban Clarence új csínyekkel nyűgözi le ifjú rajongóit. Az egyik epizódban Belson ottalvós bulit tart, és egy díjat ad annak, akinek sikerül anélkül átvirrasztania az éjszakát, hogy bárki megtréfálná. Egy másik részben suli után Clarence lekési az iskolabuszt, és eltéved a hazavezető úton. Vajon sikerül hazatalálnia? A 13 vadonatúj epizódban ez is kiderül, májusban a Cartoon Networkön!


Pizza-esték Pizza Pityuval: ÚJ BLOKK
7-étől csütörtökönként 17.40/18.40EET-től 21/22EET óráig

Májusban esténként, a Nagyfater bátyó című sorozat egyik szereplője, Pizza Pityu, a beszélő pizzaszelet vezeti a Cartoon Network műsorát. Három és fél óra tömény mulatság a közkedvelt vígjátéksorozatok: a Kalandra fel!, a Parkműsor, a Clarence, a Gumball és persze Pizza Pityu sorozata, a Nagyfater bátyó dupla részeivel!


Steven Universe: ÚJ RÉSZEK
25-étől hétköznap 8.30/9.30EET-kor / ism. aznap 15.25/16.25EET-kor

Májustól láthatóak a Steven Universe vadonatúj epizódjai, amelyekben folytatódnak a Kristálytündérek kalandjai. Az egyik részben Steven megpróbálja helyrehozni Lars és Sadie barátságát azzal, hogy elviszi őket egy szigeti utazásra. Egy másik epizódban Steven a fúziót gyakorolja, amikor véletlenül egyesül Connie-val és létrejön „Stevonnie”…


Ben 10–Transformers-maraton: MARATON
16-án 8.05/9.05EET-kor / ism. 17-én 16.50/17.50EET-kor

Nem indulhat el úgy új Ben 10-évad, hogy ne idéznénk fel az előző évad eseményeit egy minimaratonnal. Most sem lesz ez másképp, ugyanis az új részek indulása előtti hétvégére egy különleges akció-összeállítással készül a csatorna, amelyben a Ben 10: Omniverzum és a Transformers: Robots in Disguise epizódjain felváltva izgulhatnak a nézők.


Ben 10: Omniverzum: ÚJ RÉSZEK (51–52., 63–70.)
18-ától hétköznap 12.50/13.50EET-kor / ism. 9.50/10.50EET-kor és hétvégén 19.45/20.45EET-kor

A hamarosan véget érő sorozat utolsó előtti évada egy dupla résszel kezdődik, melyben Vilgax és Albedo kreál egy sereg alternatív Ben Tennysont, Bennek tehát saját, gonosz képmásaival kell megküzdenie, azonban ehhez segítségre lesz szüksége. Paradox professzor segít neki felkeresni múlt- és jövőbeli énjeit, köztük a 10 éves Bent és Ben 10000-t is.

forrás: Turner

2015. április 9., csütörtök

Külföldi rajzfilmadók 1: a ČT :D

Új, tervezett cikksorozatunkban külföldi, a magyarok körében kevéssé vagy egyáltalán nem ismert rajzfilmadókat, főleg gyerektévéket mutatunk be. Első áldozatunk a cseh közszolgálati televízió, a Česká Televize gyerektévéje, a ČT :D, amely sok szempontból a magyar M2 megfelelőjének tekinthető.

Újonnan indult adóról van szó, 2013. augusztus 31-én kezdte meg a sugárzást. Mint említettük, hasonlít az M2-re, de nem csak amiatt, mert közszolgálati: szintén napi 14 órában, 6–20 óráig sugároz, majd egy másik tévének adja át a stafétát, a ČT art nevű kultúrális csatornának. Indulása nem annyira volt viszontagságos, mint az M2-é, de eredetileg ČT3 lett volna a neve. A végül megvalósult név viszont zseniális, a Déčko-nak [deecsko] ejtendő csatorna profiljához remekül passzol a „:D” hangulatjel, amely vidámságot sugall, ráadásul a D a Déčko kezdőbetűje is egyben.

A logó télen

A kínálata az országos, magyar gyerektévére hajaz. Reggel és délelőtt főleg kicsiknek szóló műsorokat sugároz, mint például a Kikoriki, Rupert maci kalandjai, Rexi, Elmo világa, Timmy, de láthatjuk az M2 Meseboltjához hasonlító, Čtení do ouškát is. Kora délután néhány élőszereplős alkotással folytatódik a műsorfolyam, amibe ekkor beszúrnak egy Kalandra fel!- és egy Tini nindzsa teknőcök-epizódot is. Ezután ismét animációk, majd 18.40-kor Zprávičky, aztán rajzfilmek, köztük Phineas és Ferb. 19.45-kor aztán ismét cseh Mesebolt. Ezzel zárja egy-egy adásnapját a ČT :D.

Az M2-énél jóval sokoldalúbb honlap

Láthatjuk, hogy az M2-höz hasonlóan a cseh közszolgálati gyerekcsatorna is igyekszik átvenni műsorokat a nagy, külföldi gyerektévéktől, ám mindezt egyelőre elenyésző mennyiségben. Talán a ČT :D programigazgatóját az M2 inspirálta?

További infók: honlap, cseh Wikipédia

Mit gondoltok? Szívesen néznétek a ČT :D-t?

2015. április 7., kedd

Misztikus, modern tündérmese a Cartoon Networkön

Létezik egy történet egy elfeledett helyről, tele árnyakkal és varázslattal... A Cartoon Network első animációs, tíz részes minisorozata, a Túl a kerítésen április 6-án, 18.05-kor indul. A sorozat két testvér, Wirt és Greg rejtélyekkel és váratlan fordulatokkal teli történetét meséli el. A tíz epizódból álló, gyönyörű képi világú, modern tündérmese alkotója Patrick McHale, aki korábban a nagysikerű Kalandra fel! sorozat kreatív rendezője volt.


Wirt és Greg eltévednek az Ismetlen erdejében, a legkülönbözőbb idősíkok közt vándorolva. Egy bölcs, öreg favágó és egy cserfes kismadár, Beatrice siet segítségükre, hogy megtalálják a hazavezető utat. A két testvér– akik tűz és víz – időnként külön utakon jár: miközben Wirt gyakran mordondírozik, merül el a gondolataiban, addig Greg figyelmét az őt körülvevő csodák kötik le; minden érdekli. Erdei útjukon mindkettejükre rengeteg meglepetés és akadály vár. A lebilincselő látványvilágú sorozat a régi mesekönyvek nosztalgikus és kifinomult hangulatát idézi, amelyet a népművészet, valamint a klasszikus mesekönyv-illusztrációk ihlettek.

A sorozat Patrick McHale díjnyertes rövidfilmjén, a Tome of the Unknown-on alapszik. A Túl a kerítésen nem az első olyan nagysikerű Cartoon Network sorozat, amely eredetileg rövidfilmnek készült; világsikerű elődei a Parkműsor, Steven Universe, Nagyfater bátyó és Clarence. A Túl a kerítésen minisorozat április 6-án, 18.05-kor indul, majd április 10-ig hétköznaponként 18.05-kor látható a Cartoon Networkön, 10.15-ös és 13.15-ös másnapi ismétléssel. Április 11-én 16.50-től és április 12-én 8.05-től a teljes sorozat egyben megtekinthető.

A Minimax 2015. májusi újdonságai

A Minimax májusra három új sorozattal és egy új versennyel készül. Emellett továbbra is lesz hétvégi délelőtti műsorblokk, ezúttal klasszikus mesékkel a főszerepben. Az élőszereplős újdonságért kattints a Tini TV-re!


Lego Friends: ÚJ SOROZAT
30-ától hétvégén 11/12EET órakor

Mennyire fontos az életben a barátság? Legújabb főhőseink elkalauzolnak benneteket Heartlake Citybe, ahol betekinthetsz otthonaikba, megismerheted hobbijukat és kedvenc időtöltéseiket. Bár az öt barátnő érdeklődési köre különböző, de sok közös programot szerveznek. Tarts velünk, és legyél te is egy kis időre tagja a fantasztikus csapatnak, tölts egy kis időt Heartlake City szívében. (A sorozat korábban már ment az RTL Klubon, ezért csak csatornapremier – a szerk.)


HeidiÚJ SOROZAT
16-ától minden nap 18.20/19.20EET-kor

A nyolcéves árván maradt kislány, Heidi, a svájci Alpokban él nagypapájával. Lelkes és nyughatatlan hősnőnk egyre többet tanul az élet dolgairól, ahogy kezd felcseperedni. Barátaival, Pierre-rel és Clarával az oldalán Heidi nemcsak az Alpok gyönyörű tájait fedezi fel, de a barátság, a csapatmunka és a nagylelkűség mibenlétét is megismeri. A kalandozásokra bármikor kapható lánynak ugyanakkor azzal is szembesülnie kell, milyen ellenségesek tudnak lenni néha az emberek. Lelkesedése, bátorsága és barátai segítségével azonban minden nehézséget leküzd!


Állati detektívekÚJ SOROZAT
15-étől minden nap 17.25/18.25EET-kor

Ki ne szeretne egy titkos klubhoz tartozni? Ninának is ez volt az egyik vágya, amikor megalapította Oscar, Tim és Marlou kutya segítségével titkos klubját, azért, hogy segítsenek megtalálni az elveszett állatokat, és visszajuttatassák őket vigasztalhatatlan kis gazdáikhoz. Ifjú hőseinknek össze kell hangolniuk iskolai életüket nyomozásaikkal, és nyomozónak állni 7 évesen nem is olyan egyszerű. Ám egy kis leleménnyel és számos sziporkázó ötlet segítségével hőseink sikert sikerre halmoznak! Nyomozz velük te is!

forrás: AMC (szerkesztve)

2015. április 6., hétfő

A Megamax 2015. májusi újdonságai

A Megamax májusra egy új sorozattal és egy új évaddal készül.


Linkers: Titkos kódok: ÚJ SOROZAT
22-étől minden nap 16.30/17.30EET-kor

Öt hős, akik egy közösségi oldalon ismerkedtek meg, és egészen addig nem is találkoztak, amíg Cassiel, a játéktervező és számítógépes zseni meg nem hívta őket hegyi menedékházába. Ám amikor megérkeznek, Cassielnek hűlt helyét találják –foglyul ejtette egyik saját játéka! Cassiel kiszabadítása érdekében hőseinknek szintén a játék részévé kell válnia, és meg kell fejteniük az összes „titkos kódot”. Hamar egyértelmű lesz számukra, hogy ez a kis vakáció valójában egy lélegzetelállító küldetés Cassiel virtuális világában.


Extreme Football: ÚJ RÉSZEK
8-ától minden nap 16/17EET órakor

A sorozatban szereplő srácok mind a számítógép előtt nőttek fel, ám most a lenyűgöző utcai foci megtanítja őket, hogyan is kell igazán élni és csapatként együttműködni. A fiatalok által kifejlesztett, fiataloknak szóló játék azonnal felkelti Samy figyelmét, és elhatározza, hogy összehoz egy csapatot, aminek ő lesz a kapitánya. Hozzá is fog a toborzáshoz: legjobb barátja, Greg és az egzotikus Ines védők lesznek, míg a gyors észjárású Lunát választja a csapat sztárcsatárának, a hiperaktív Joey pedig a kapus szerepét kapja. Ők együtt alkotják A Csapatot. A mérkőzések egy még épülő bevásárlóközpontban zajlanak, a versengés középpontjában pedig a játékosok kreativitás, cselezés és ügyesség iránti elhivatottsága áll.

forrás: AMC

2015. április 5., vasárnap

Az országos csatornák animációs műsorai húsvétra

Ismét egy ünnep, ismét animációs programok. Lássuk hogy a húsvéti nyúl milyen animációs műsorokat hozott az ünnepre!


A köztévék közül ismét csak az M2 sugároz rajzfilmet, ebből kétszer Nyuszi Péterrel találkozhatunk, de egy Grimm-mesét is láthatunk, és a csatornát még a gallok is ellepik. Emellett A kis hableányt is leadják – de persze nem a Disney-s változatot.

Eközben a TV2 kezdi visszanyerni régi formáját, és ismét több animációs műsorral kedveskedik. A farkasok és a magyar rókák mellett leadásra kerül a Macskafogó, csatornapremierként jön Az öt legenda, valamint visszatér a műsorra az Őslények országa, ezúttal az első résszel. Eközben a Super TV2-n ismét beköszönt a Jégkorszak – idén háromszor is!


Az RTL Klubon a Laura csillaga és a titokzatos sárkány, valamint a Wes Anderson által készített A fantasztikus Róka úr mellett leadásra kerül az 1986-ban, Tapsi Hapsi 50. születésnapjára készített különleges műsor, amiben többek közt Steve Martin és Jeremy Irons is beszél. Az RTL II-n eközben elered a kajaeső, míg a Cool-on a szörföző pingvineket láthatjuk. Műsor a tovább mögött.

A Nickelodeon 2015. áprilisi újdonságai

A Nickelodeon egy maratonnal és két új évaddal készül áprilisra.


Húsvéti maratonok: MARATON
4-étől 6-áig 13.20/14.20EET-kor

A tavasz közeledtével az óceán mélyén is felpezsdül az élet, SpongyaBobnak, Csillag Patriknak és Bikinifenék lakóinak minden eddiginél izgalmasabb kalandokban lesz része. Miközben Rák úr egy luxus hajóúton piheni ki a fárasztó hétköznapokat, Plankton újabb és újabb kísérleteket tesz a herkenytűburger titkos receptjének eltulajdonítására. Természetesen kedvenc szivacsunk sem unatkozik: SpongyaBob megjárja majd a Holdat Szandi mókus társaságában, családi nyaralásra indul a szüleivel, megpróbálja előcsalogatni Tunyacsáp boldog emlékeit, sőt, még a karatét is kipróbálja.

Minden gyerek izgatottan készül a tavaszi szünetre – így van ezzel a mindig játékos Timmy is, aki várva-várt szabadidejében lépten-nyomon könnyfakasztóan vicces szituációkba keveredik. Az április elején vetített epizódokban Timmy családja szorult helyzetbe kerül, amikor csapdába ejti őket egy társasjáték, miközben a család mágikus kutyusa, Blöki emberi tulajdonságokra tesz szert. Crocker ezt kihasználva megpróbálja hipnotizálni, és Timmy tündéri keresztszülei ellen fordítani a szerencsétlen ebet. Vajon sikerül véghezvinni ördögi tervét?

A Jade palota szent ligetében lassan virágba borul a cseresznyefa, Shifu mesternek, Po-nak és az Őrjöngő Ötös tagjainak pedig vadonatúj kihívásokkal kell szembenéznie. Kedvenc pandánk ügyefogyott módon igyekszik Shifu mester szerelmi életét egyengetni, miközben öt barátjával a városka vízellátásának tisztaságáért küzdenek. Közben egy villámcsapás következtében Po gondolatolvasóvá válik, de újonnan szerzett képességével mindenkit az őrületbe kerget…

Spongyabob Kockanadrág: ÚJ RÉSZEK
6-ától hétköznap 17.35/18.35EET-kor


Dóra és barátai: ÚJ SOROZAT
1-jétől hétköznap 10.50/11.50EET-kor


Tini Nindzsa teknőcök: ÚJ RÉSZEK
12-étől vasárnap 10.25/11.25EET-kor

A négy pizzaimádó harcosnak a sorsfordító küzdelemre való felkészülés mellett egymás ugratására is marad ideje, az ártatlanok megmentését követően pedig természetesen kedvenc pizzájukból is elfogyasztanak néhány szeletet. A TNT harmadik évada lélegzetelállítóan izgalmas jelenetekkel várja a nézőket. A vadonatúj epizódokban Donatello, Leonardo, Michelangelo és Raffaello New Yorkból elmenekülve April családi farmján találnak menedéket, ahol fel kell dolgozniuk szeretett mesterük, Szecska elvesztését és szembe kell nézniük azzal, hogy talán a megsérült Leo sem épül fel. Még szerencse, hogy az öreg patkány szelleme a túlvilágról is segíti, és életmentő tanácsokkal látja el őket: segítségével sikerül szembenézniük félelmeikkel, és erős csapatként szállhatnak szembe a veszedelmes Kraang sereggel. A pizzaraimádó teknőcök rajongói Magyarországon először a Nicken láthatják a harminc éve futó óriási sikerrel futó sorozat új részeit.

forrás: Viacom

2015. április 4., szombat

2015 animációs filmjei – újratekintés 2. rész

Folytassuk hát és nézzük meg milyen filmek várhatóak még 2015-ben! A cikk első részéhez kattints ide!

Ebben az évben jön Snoopy új filmje, a The Peanuts Movie, amely egy elég hosszú magyar címet kapott: Snnopy és Charlie Brown – A Peanuts film. A filmhez nemrégiben kijött a magyar szinkronos előzetes is, valamint most már megtekinthető 4 db magyar karakterposzter is: Charlie Brown, Linus, Lucy és természetesen Snoopy is kapott egyet. A film történetéről egyenlőre nem sokat tudunk, de nem ronthatják el, tekintve hogy a film forgatókönyvét a karaktert megalkotó Charles Schultz fia és unokája írta. A filmet Steve Martion rendezi, akinek nevéhez a Horton és a 4. Jégkorszak-film is kötődik. Amerikában november 6-án, Magyarországon decemberben kerül a mozikba.


A Disney tulajdonában lévő Pixar is előrukkol egy új filmmel, amelyben egy dinó és annak háziembere kapcsolatát láthatjuk, a The Good Dinosaur című filmben. Tavalyi cikkünk óta erről a filmről sem tudtunk meg többet, viszont azóta gazdagodtunk egy képpel, amely a tavaly már meglévő concept art helyett valószínűleg az első kép a filmből. Emellett megjelent a film első posztere is. A filmet az eddig inkább szinkronmunkát vállaló Peter Sohn rendezi, a forgatókönyvet Enrico Casarosa és Bob Peterson írja (L'ecsó, Fel!). November 25-én mutatják be.

2015. április 3., péntek

Rövidhírek 63.


  • 04.02-án mutatta be az amerikai CN a Nagyfater bátyó–Steven Universe crossovert.
  • Megjelent az Attack on Titan élőszereplős feldolgozásának első előzetese.
  • Új, rajzfilmes videoklip a Gangnam Style atyjától
  • A Transformers Prime befejező filmje egyelőre biztosan nem lesz látható magyarul, tudta meg a Gyerek-Világ. CN
  • Májusban visszatér a Transformers Prime a Cartoon Networkre.
  • A Sárkányok 3. évadjának alcíme Race to the Edge lett.
  • Spin-off-filmet kap a Lego kaland The Billion Brick Race címmel.
  • A Boomerang kettőt is halasztott áprilisi újdonságai közül.
  • Nyerj vicceket, átveréseket és akár teljes Chowder-epizódot a CN Viccnyerőgépével!
  • Készül az élőszereplős Mulan és bejelentették az élőszereplős(!) Micimackó-filmet is. Disney

Az HBO 2015. áprilisi újdonságai

Az HBO áprilisban két animációs mozifilmet mutat be.


Mr. Peabody és Sherman kalandjai: ÚJ FILM
5-én 20/21EET órakor / ism. 8-án 21/22EET órakor, 22-én 6/7EET órakor

Mr. Peabody, a világ legműveltebb elméje történetesen egy kutya. A Sherman névre hallgató, örökbe fogadott fiacskája pedig egy kisgyerek. A különleges család a saját fejlesztésű időgép segítségével elképesztő kirándulásokat tesz a múltban. Csakhogy Sherman egyszer Peabody tudta nélkül indítja be a Voltkompot, hogy lenyűgözze szíve hölgyét. Mindez katasztrofális következménnyel jár: véletlenül lyukat ütnek a tér-idő kontinuumon. Múlt, jelen és jövő örökre összekuszálódhat, ha Mr. Peabody nem talál megoldást.

2015. április 1., szerda

Bolondok napi rövidhírek 2.


  • A Cartoon Network ma mégsem lesz 24 órás, a Turner áprilisi tréfának szánta az egészet, bár az is lehet, hogy ezt is halasztják, akárcsak sok új évad bemutatását.
  • Az AXN tegnap bejelentette, hogy újraindul az Animax és – tekintettel az utolsó idők kínálatára – az első műsor, amit sugároz majd, egy Being Human-epizód lesz. A Helo Kitty csak ezután fog következni.
  • A Disney Csatorna és a Nickelodeon vezetői – phenjani tárgyalásuk után – megállapodtak, hogy költségtakarékossági okokból és mivel egyik műsoruk sem tarthat majd tovább 5–10 percnél az erős cenzúra miatt, Észak-Koreában összevont csatornát indítanak, Disnick néven. 
  • Nem sokkal később kiderült, hogy a CN és a Boomerang képviselői is az észak-koreai fővárosban tartózkodnak, akik kezdeményezték, hogy ők is beszálhassanak és a csatorna neve Disnickartoomerang legyen. Kim Dzsong Un alig várja az ország első gyerektévéjének elindulását.
  • A Cartoon Network és a Tokyo Broacasting System bejelentette közös, Varázslatos álmok–Boci és Pipi-crossoverét. Az egész estés rajzfilm a Sailor Moo címet kapta, melyre várhatóan nem lesz frappáns magyar fordítás.
  • Elírás történt, nem élőszereplős Dumbo, hanem animációs Rambo-filmet készít a Disney. A félreértésért elnézést kérünk.
Reméljük, idén is jót mulattatok a bolondok napi híreinken (természetesen mindegyik kacsa)! Jövőre ugyanitt, még több, még viccesebb hírrel! :D Tavalyi híreink.

A Cartoon Network 24 órás – Percről percre

Első percről percre-cikkünkben folyamatosan nyomon követjük a magyar CN 24 órássá válását, megnézzük ennek előzményeit és felidézzük a történelmi pillanatait a csatornának.

2015. április 2. 10.04

Köszönjük szépen minden olvasónknak, hozzászólónknak, Facebook-rajongónknak az illusztrációkat és a villámgyors információkat! Nélkületek nem lettünk volna ennyire napra-, pontosabban percrekészek a témával kapcsolatban.

2015. április 2. 06.00

Megtörtént a „váltás” éjjeli CN-ről nappali CN-re. Egész éjjel egy ajánlónyi szünetek voltak és éjjeli csatornaazonosítók.

2015. április 1. 23.41


Már megy a Fantasztikus Négyes! A sorozat nemrég tért vissza az éjjeli műsorrendbe, nappal pedig utoljára több mint öt éve nem láthattuk.

2015. április 1. 22.55


Wasabi valami nagy gonoszat tervez,
De jön a három csirke és mindenkit elver!…

Elkezdődött a Chop Socky Chooks. Utoljára nappal 2013-ban láthattuk.

2015. április 1. 22.30

Gumball csodálatos világán éjszaka is hasunkat fogjuk a röhögéstől. :D

2015. április 1. 21.49


Megjött a kép Telekomon, UPC-n Digin és valószínűleg az összes magyarországi kábelszolgáltatónál! A román Digin a hírek szerint egyelőre még várni kell a 24 órás CN-re.

2015. április 1. 21.19


UPC-n is sötét a kép, az illusztrációt köszönjük egy lelkes tévénézőnek!

2015. április 1. 21.17

Telekomon is sötét a kép, egyes digisek pedig TCM-re váltásról számolnak be…

2015. április 1. 21.07

Invitelen az adás nem megy tovább. Emlékezzünk, hogy Bulgáriában is csak másnap volt teljesen kész a váltás 24 órásra. Sajnos minden kezdet nehéz…

2015. április 1. 21.00

Digin elsötétült a kép. De vajon mi a helyzet a többi szolgáltatónál?…

2015. április 1. 20.57

Már javában tart az utolsó reklámszünet. Három perc múlva ugrik a majom a vízbe!

2015. április 1. 20.30

Olyan, hónapok vagy évek óta nem látott sorozatokat láthatunk viszont ma éjszaka, mint a Fantasztikus Négyes, a Robotboy, a Chop Socky Chooks, az Eliot Kid vagy a pár hónapja levett Saolin krónikák. Érdekesség: éjjel kap helyet a Cartoon Network leghosszabb, 65 perces műsorsávja is, amelyben nyolc(!) Angelo rulez-részt láthatunk és amely 4.55-től 6 óráig tart.

2015. április 1. 19.58


Hogy mire számíthatsz, ha fent maradsz nézni a CN-t ezen a jelképes napon? Íme, az éjszakai műsoruk.

2015. április 1. 19.51


Magyarország előtt Bulgária volt az utolsó ország Európában, ahol elérhetővé tették a 24 órás Cartoon Networköt. Erre 2014. január 2-án került sor. A képen látható, hogy mely sorozatok gazdagították akkor az ő éjszakai kínálatukat. Kicsit jobb, mint a mostani magyar felhozatal, de azért ennek is örülni kell. :-)

2015. április 1. 19.35


Mi van, ha tényleg csak áprilisi tréfa az egész? Másfél órán belül megtudjuk…

2015. április 1. 19.15

Nézzük csak, miért is vártunk 22 évet a 24 órás Cartoon Networkre. 1993-ban indult a csatorna a régióban, ekkor 6 és 22 óra közt sugárzott, 1998-tól 2 és 21 óra közt, majd néhány év múlva 3 órakor indult az adás. Egészen 2009-ig, amikor három órát rövidülve jutottunk el a mai állapotig, a 6 és 21 óra közti sugárzásra.

2015. április 1. 08.27


Itt újra megtekinthető a csatorna közleménye a 24 órásításról.

2015. április 1. 06.01

Elkezdődött a Johnny Test. Három éves hagyományt megtörve, idén nem láthatunk különleges, bolondok napi műsort.

2015. április 1. 06.00

Az utolsó visszaváltás TCM-ről CN-re. Ma CN-történelmet írunk, ugyanis Magyarország az utolsó olyan európai ország, ahol elérhető a csatorna helyi nyelven, ellenben a 24 órás változat semmilyen formában nem fogható. Mostanáig…

2015. március 31. 21.00


Ha minden igaz, most váltott át a Cartoon Network utoljára TCM-re, ezzel a ma éjjeli adásnapon a Turner filmcsatornája befejezi magyarországi pályafutását. A váltás egy Ninjago-ajánló után történt meg, most hallottuk utoljára a TCM zongoraszóját és a holnap esti, 9 órakor kezdődő film beharangozóját.