2016. november 29., kedd

Az HBO 2016. decemberi újdonságai

Az HBO decemberben elhozza a klasszikus mese feldolgozását.


A kis herceg: ÚJ FILM
24-én 20:00-kor / ismétlés 25-én 13:50, 28-án 12:45-kor

Az anya mindent megtesz, hogy a kislányát felkészítse az életre. Egy nap azonban a kislány találkozik a szomszédban lakó öreg Pilótával, aki azután olyan világot tár fel előtte, melyben bármi megtörténhet, és meg is történik. A kis herceg világát, akivel sok évvel azelőtt találkozott a sivatagban. Mint egykor a Pilóta, hamarosan a kislány is megtanulja, hogy az életben az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, és ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Antoine de Saint-Exupéry regényéből.

forrás: HBO

2016. november 26., szombat

A Macskássy-pályázat idei nyertesei – feltámad A kockásfülű nyúl

A Médiatanács animációs filmek készítését támogató Macskássy Gyula-pályázatának második fordulójában tíz pályázó nyert csaknem 78 millió forintot. Új változat készül Bakos Barbarától A kockásfülű nyúl c. magyar rajzfilmsorozatból.


Az új széria első epizódjának címe Koncert a téren. A Pannónia Filmstúdió által készített A kockásfülű nyúl 1974 és 1976 között futott. A rendezője Richly Zsolt, forgatókönyvírója Marék Veronika volt, zenéjét Balázs Árpád szerezte. A problémamegoldó, repülni is tudó nyúl kalandjait elénk táró, huszonhat epizódos sorozatot 90 országban vetítették.

További nyertesek

2016. november 25., péntek

Fekete péntek South Parkban

Idén is ránk virradt a nagy nap, a vásárlásfüggők és akciómániások „szent ünnepe”, a Fekete Péntek! A világméretű esemény kapcsán a South Park népszerű figurái is áldoznak a shoppingmániások oltárán. De hogy milyen őrült kalandokba keverednek hőseink, miért ölt Randy biztonsági őr egyenruhát és hogyan kampányol Cartman a játékkonzolokért, az ma este kiderül a Comedy Centralon, a humorcsatorna South Park-trilógiájából, amelynek középpontjában a Fekete Péntek áll.


A Black Friday szele természetesen a coloradói kisváros lakóit is elérte. South Park mókamesterei is előkotorják a pénztárcájukat, hogy az egy esztendőn át összespórolt pénzükkel megpakolt bukszával meginduljanak az üzletek felé. Randy Marsh egyenesen a plázák védelmezői, a biztonsági őrök közé áll munkatársnak. Kollégáinak nem győzi hangsúlyozni, hogy csupán azért vállalta el ezt az állást, hogy az ünnepek közeledtével egy kis pluszbevételre tegyen szert, a valódi indoka azonban nem más, minthogy biztonsági őrként a sor elejére jutva még közelebb kerülhessen a hőn áhított akciós termékekhez. Ennek ellenére arra talán még Randy sem számít, hogy mi történik Fekete Péntek napján.

2016. decemberi animációs DVD- és BD-megjelenések

Decemberben több film megjelenik díszdobozos vagy gyűjteményes kiadásban.


12.03
A kis kedvencek titkos élete (DVD, BD, BD3D, díszdobozos BD3D)

12.09
Jégkorszak: Állati nagy karácsony (DVD)
Hattyú hercegnő: Ma kalóz, holnap hercegnő! (DVD)
Hotel Transylvania 1–2 (díszdobozos dupla DVD)
Kung Fu Panda 1–3. (tripla DVD)

Az M2 2016. decemberi újdonságai

Az M2 decemberre is készül animációs premierekkel, köztük két magyar animációval.


Bab Berci kalandjai: Bab Berci és a tünkány vagy kicsodaÚJ RÉSZ (2.)
3-án 14:15-kor

Bab Berci szelídgesztenyét gyűjt télire az erdőben, és közben azon szomorkodik, hogy náthás lett. Mindenért nagy orrát okolja. Ám a napja mégis jól végződik, mert fontos dologra, egy barátra tesz szert. (magyar animáció)


Szőrmók-oviÚJ FILM
10-én 11:20-kor

Lila Lali nagyfiú, most lett óvodás. Az első nap, hogy a Buborék-busszal megy óvodába, ami nagy élmény minden szőrmókgyerek számára. Lila Lali városában ugyanis különleges módon közlekednek a kis szőrmókok, egy hatalmas buborékban. Lalit Igor bácsi fogadja az óvodában, akinek a buborékok biztonságos leszállítása a feladata. Viola néni az óvónő, és szerencsére Lali Flamóval, régi barátjával kerül egy csoportba, és persze sok ismeretlen gyerekkel együtt. Már az első napon sok barátot szerez Lali és érdekes kalandokban lesz része. (magyar animáció)


Szófia hercegnő: ÚJ RÉSZEK (S2)
6-tól hétköznap 18:20-kor

A Disney kedvenc meséje, Szófia hercegnő és mostohatestvéreinek bájos történetei visszatérnek az M2 gyerekcsatorna műsorára. James herceg és Amber hercegnő, az ikrek közös születésnapjukat ünneplik. Mint mindenki, Szófia is szeretné meglepni kedves barátait, de ez elég nehéz dolog úgy, hogy a két testvér folyton mindenben vetélkedik. Amber azt szeretné, ha a
születésnapja csak róla szólna, ezért azt kéri, Jamesnek legyen máskor a születésnapja. De vajon jó ötlet ez?


Lucas és Emily: ÚJ SOROZAT
8-tól hétköznap 15:20-kor

Lucas és Emily egy tündéri testvérpár. Ha valami éppen nem tetszik nekik, akkor varázsbuborékokon repülnek mesés világokba, ahol aztán végül megfejtik és elfogadják az előttük álló problémákat. Ebben a segítségükre van a cápa, az oroszlán, a tigris, a zebra, a krokodil és a jegesmedve is.

Rosie világaÚJ SOROZAT
12-től hétköznap 17:55-kor

Mesénk főhőse egy kedves kis rongybaba aki igazán színes kis kompániát gyűjtött maga köré. Együtt szeretnék megismerni az igaz barátság jelentését, ezért tiszta szívből segítik egymást. Az első részben Rosie és barátai bújócskát játszanak, és Will olyan sikeresen elbújik, hogy nem találja senki. De vajon hol lehet?

Mickey egér játszótereÚJ RÉSZEK (S2)
24-től mindennap 8:30-kor / ismétlés 17:00-kor

Mickey egér varázslatos játszóterén mindig akad valami izgalmas játék, vagy feladat, ami megoldásra vár, ráadásul még tanulhatunk is tőle. Természetesen a barátai sem hiányozhatnak, hisz itt van Minnie egér, Donald kacsa, Goofy, Pluto és Daisy kacsa is.


Dr. PlüssiÚJ RÉSZEK
24-étől mindennap 9:20-kor / ismétlés 17:50-kor

A sorozat a hatéves Doc McStuffins-ról szól, aki kórházat működtet játszóházának játékai részére. A hatéves kislány a kertjükben lévő kis faházában segít az elromlott játékoknak és plüssállatoknak meggyógyulni. Abban a pillanatban, amikor felteszi sztetoszkópját, a játékok megelevenednek, a kis doktor pedig felállítja a diagnózist és ellátja nem csak saját, de barátai és szomszédjai „beteg” játékait is.


Ezüst-PatakÚJ RÉSZEK (S2)
27-től négy új rész: mindennap 4:45-5:00 körül

Az animációs film az Ezüst-Patak zenekar népzenei feldolgozását jeleníti meg. A zene az eredeti népi szöveget tiszteletben tartva, akusztikus-, elektronikus-zene, népzene, popzene, latin és rockzene sajátos ötvözetére épül. E rajzfilm a népi kultúrát könnyen fogyaszthatóvá és humorosan szórakoztatóvá teszi a popkultúrán szocializálódott generációk számára. Az „anakronisztikus” történetekben a „huszárkor” romantikája keveredik korunk társadalmi kérdéseivel és itt-ott segít megoldásokat is találni a jövő kihívásaira. (magyar animáció)


Love – SzerelemÚJ FILM
28-án 3:10-kor

A film célja, hogy a címben is szereplő elemi érzést, állapotot egy különleges szemszögből mutassa be, a szokásostól eltérő módon. Három fejezetre oszlik a film: vágy, szerelem és magány. Ezeken keresztül látunk haikuszerű jeleneteket. Sokszor apró megfigyelésekben mutatkozik meg egy teljesebb igazság. A 2016-as Friss Hús 4.0 rövidfilmfesztivál versenyprogramjának díjnyertes animációja. (magyar animáció)


BalkonÚJ FILM
28-án 3:40-kor

A déli forróságban egy belváros panel negyedének utcájában teljes csend uralkodik. Néhány kisfiú labdázik egy árnyékos udvarban. A lakásaikba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak. A panelház előtt egy férfi üvölteni kezd. Egyre több lakó csatlakozik az ordítozáshoz, de a férfi megunja és továbbáll. Ismét csend van. (magyar animáció)

forrás: MTVA & TV24

2016. november 24., csütörtök

Első helyen az M2

Az M2 célja, hogy ne csak szórakoztató és érdekes legyen a műsora, de teljesen erőszakmentes is. Ez a felfogás, úgy tűnik, egyre több nézőt csábít a csatornához. A legújabb mérések is azt bizonyítják, hogy az M2 műsoraira egyre több család és gyerek kapcsol.


Augusztushoz és szeptemberhez képest októberben és novemberben 2,5 százalékponttal növelte közönségarányát a 4–12 éveseknél a 6–20-ig tartó sávban az M2, a közmédia gyerekcsatornája, amely továbbra is növeli a közönségarányát a 6-tól 20 óráig tartó műsorsávban.

Ahogy az a grafikonon is látszik, a családok és a gyerekek szerdán is nagy számban választották az M2 műsorát, hiszen a csatornák 12,6 százalékos közönségarányával az első helyen végzett a gyerekcsatornák között megelőzve a Disney Channelt és a Nickelodeont. A gyerekcsatorna összesen 10 műsorral szerepel a közmédia 30 legnézettebb műsorának listáján. Közülük a Tashi című ausztrál animációs sorozat 106 ezer nézőt vonzott, ezzel az M2 legnézettebb műsora lett november 23-án. A Mily, a kíváncsi című francia animációs sorozat is százezer felett teljesített, összesen 103 ezer nézője volt.

forrás: MTVA

Ezek a hírességek bolondulnak SpongyaBobért

SpongyaBob igazi popkult ikon, aki örök optimizmusával bármelyik esős napon mosolyt fakaszt az arcokon, a sárga tengeri szivacs milliós rajongótáborral rendelkezik. Ő az, akivel Palvin Barbi szívesen bújik ágyba, akiért Victoria Beckham és Johnny Depp is odavan, aki univerzális üzenetet hordozva 0-99 éves korig ajánlható bárkinek. A Nickelodeonon november 27-én egész délután Bikinifenék lakói szórakoztatják a sorozat rajongóit, akik között számos híresség is található. Íme, néhány sztár, aki nem tud meglenni a kis sárga figura nélkül.

Milliók rajonganak érte világszerte – SpongyaBob Kockanadrág az animációs univerzum egyik legismertebb és legszerethetőbb figurája. A tengerfenék mélyén, ananászházban élő kedves rajzfilmhős sokak nagy kedvence a világ minden táján. Ebből a körből a sztárok sem maradnak ki, hiszen köztük is megannyi rajongót találhatunk, akik odáig vannak a néhol kissé abszurd szereplőért.

Barack Obamának például Bikinifenék kis lakója a kedvenc televíziós karaktere, lányaival gyakran közösen nézték a sorozatot. Azonban nem ő az egyetlen, aki csemetéi miatt kezdte követni a rajzfilmet: Victoria Beckham és Johnny Depp is gyerekeik miatt szerették meg a tengeri szivacs figuráját, majd ennek hatására szinkronszerepet is vállaltak a sorozatban gyerekek millióinak örömére. Britney Spears és Justin Timberlake szintén a Bikinifenék hősének feljegyzett híres rajongói közé tartoznak.


2016-os Animekarácsony

Idén is megrendezésre kerül a tél legnagyobb hazai animés ünnepe, az Animekarácsony. A rendezvényt a Mondo és a PC Guru közösen szervei.


Ízelítő a programokból: 2016 Legjobb MondoCon-cosplayese díj, Cosplay-gála, E-sport programok a GamerEvents jóvoltából. További programok hamarosan.

A helyszínt, a Hungexpót a 100-as busszal és a 37A villamossal lehet megközelíteni.




Online jegyvásárlásProgramlista, VersenykiírásokFacebook-esemény, MondoCon-Twitter

Kövesd a Mondót a Facebookon:

2016. november 23., szerda

BAFTA-díjözön a Cartoon Networknél

Az Egyesült Királyságban készülő Gumball csodálatos világa a november 20-ai BAFTA-díjátadó nagy nyertesének bizonyult: megnyerte az idei, legjobb írónak és legjobb animációnak járó díjakat. Ezzel a népszerű animációs vígjátéksorozat BAFTA-díjainak száma nyolcra nőtt. Emellett a Cartoon Network másik sorozata, a Medvetesók vitte el a legjobb nemzetközi műsornak járó elismerést.


A Medvetesók főszereplői három mackó: Grizz, Panda és Jeges, akik megpróbálnak beilleszkedni a nagyvárosi életbe. A sorozat a nemzetközi produkciók kategóriájában maga mögé utasította a Nowhere Boys-t, a Spongyabob Kockanadrágot és a Nyuszi Pétert. A szórakozott kék macska és a háziállatból családtaggá lett aranyhal kalandjait bemutató Gumball csodálatos világa pedig a Shaun a bárányon, a Stick Manen és a Disney XD-féle Hamis cicán kerekedett fölül.

2016. november 21., hétfő

A Simpsonok már a Tic Tac-okon is ott vannak

Limitált Simpson családos „ízeket” kínál a Tic Tac november eleje óta. A nehezen fellelhető cukorkák háromféle kiszerelésben és háromféle ízben kaphatóak, ezeket Homér, Marge és Bart ihlette. Kettőt volt szerencsém megkóstolni.


Homér Tic Tac-ja fánkos, Barté rágógumis, Marge-é pedig áfonyás. Mindhárom elérhető a 37-es, 100-as és 200-as kiszerelésben is, legalábbis papíron. Ugyanis három üzletet is bejártam, míg végül az utolsóban akadtam rá a homéros és bartos változatra. Egy Intersparban, egy Tesco Expresszben és egy Sparban jártam. Hivatalosan mindhárom üzletláncnál kapható, azonban elképzelhető, hogy a készletek hamar apadnak.

2016. november 19., szombat

2016-os KidExpo: Jégkirály-bowling, Zűrgombóc-fotózás és rajzfilmszereplők „élőben”

A Rajzfilmövezet idén is megjárta a KidExpót. Ahogy minden évben, most is a gyerektévékhez és az animációhoz köthető kiállítókról számolunk be. Idén felborult a gyerektévé-felhozatal: új szereplőként eljött a Kiwi TV, a Minimax és a Megamax elhagyta a terepet, a Disney Csatorna pedig kint is volt, meg nem is.


A budapesti rendezvényen olyan cégek fordulnak meg, amelyek célcsoportja kifejezetten a gyerekek vagy a szülők. Így kitelepült az OTP Lakástakarék, a Lidl, babafelszereléseket gyártó vállalatok, a LEGO és az állam is jelen volt három standdal, de minket most csak a gyerektévékhez és az animációhoz köthető kiállítók érdekelnek.


A bejárathoz a legújabb gyerektévépiaci szereplő, a Kiwi TV standja helyezkedett el legközelebb, amely a Zűrgombócok című új magyar sorozatra fókuszált. A gyerekek fényképezkedhettek a sárga zűrgombóccal, a képeket pedig hazavihették.


Tovább haladva egyre több „élő” rajzfilmfigurába botlottunk. Az említett zűrgombóc mellett Scooby-Doo, Spongyabob és Dóra is járt-kelt a rendezvény területén. Idén is kitelepült a Médiahatóság, ahol a gyerekek három korosztályra bontva nézhettek meg rövid filmeket a médiáról, majd az ezekhez kapcsolódó kérdéseket válaszolhatták meg nyereményekért cserében.


A közelben kapott helyet a Disney-hercegnők standja, ahol hercegnős termékek találtak gazdára. Tulajdonképpen ez a kiállítótér nem a Disney Csatornaé volt, de szervesen kapcsolódott hozzá.


A fenti mellett a másik ok, amiért a Disney Channel el is jött, meg nem is: a Játéksziget standja. Itt – más programok mellett – Soy Lunát nézhettek az érdeklődők és kipróbálhatták a színpadi jelenlétet. A lányok pedig szép, ugyanakkor szolid sminket kérhettek.


A Nickelodeon és a Nick Jr. közös kiállítóterében helyet kapott a csatorna Wii-konzola (ezt hozták el a ’15-ös Médiaplatformra is), a nagyobb gyerekek kipróbálhattak egy SpongyaBob-videojátékot, a kisebbeket pedig színezők várták.


A Cartoon Network standjánál a szokásos jelvénykészítés mellett bowlingozhattunk Jégkirály pályáján. Idén az új Ben 10-sorozat adta a fényképezés témáját, ehhez Ben 10-es pólót is kaptak a fotóalanyok. Most számos ügyességi játékot is kipróbálhattak a látogatók, a színezés pedig itt sem maradhatott el. A tévében ezúttal is az aktuális sorozatok ajánlói mentek, ahol most a Boomerang promói is helyet kaptak.


Említésre érdemes még két további stand, amely – bár nem gyerektévéé – releváns. A Rossmann-nál is fotózkodhattunk, Csillagok Háborúja-témában.


A dr Gerardnál pedig Scooby-Doo-témájú nassolnivalókat kóstolhattunk.


Aki kedvet kapott, vasárnap még belekóstolhat a KidExpóba. Korábbi beszámolók: 2015, 2014, 2013

A Disney megvenné a Netflixet & A Netflix hazai helyzete

Újabb céget kebelezne be a Disney, amely egyre inkább monopolhelyzetbe kerül a szórakoztatóiparban. A most kiszemelt préda a Netflix, a nemzetközi streamingszolgáltatás. A cikk második felében a Netflix magyarországi helyzetével foglalkozunk.


A Disney rekordévet fog maga mögött tudni, az idénre tervezett 1735 milliárd forintos bevételnek köszönhetően. Úgy tűnik, nem tartogatnák sokáig a pénzt, azt inkább a Netflixre fordítanák – számolt be a TechChurch. A filmóriás és a streamingszolgáltatás között jelenleg is szoros együttműködés van. A Walt Disney Company a filmiparban egyre nagyobb uralomra tör: 2006-ban megszerezte a Pixart, 2009-ben a Marvelt, 2012 óta pedig a Lucasfilm is a vállalaté.

A megpedzegetett felvásárlás egyfajta válaszlépés is lehet a TimeWarner felvásárlására. Ha az üzlet megvalósul, a Disney rengeteget fog fizetni. Nos, van miből. A szórakoztatóóriás egyébként már megemlítette, hogy szüksége lenne egy streamingszolgáltatásra. Egyes tippek szerint a Disney élére a Netflix vezérigazgatója, Reed Hastings léphet, a nemsokára nyugdíjba vonuló Bob Iger helyére.

A tranzakcióval teljesülne a Netflix vágya, hogy a tartalom felét saját gyártás tegye ki. Előfordulhat, hogy az üzlet megvalósulása esetén a gyerektévék (Disney Csatorna, Disney XD, Disney Junior) teljes tartalmát felköltöztetnék a Netflixre.

Összefoglaló a Netflix magyarországi helyzetéről (írta: Lengabor)


A Netflix Magyarországon 2016. január 6-án indult el, vagyis közel egy éve. Ennyi idő alatt azonban a tartalombővítésen túl gyakorlatilag semmit sem tudtak felmutatni. Jelenleg a nem hivatalos netflixes kereső, az uNoGS szerint 529 sorozat és 1209 film érhető el a magyar kínálatban. Ezek viszont a tömegek számára használhatatlanok, mivel magyar felirat csupán kettő sorozathoz (Feketelista, Mean Streets), magyar szinkron pedig ugyancsak két sorozathoz érhető el. Vagyis bő 300 nap elteltével sem sikerült igazodni a magyar viszonyokhoz, ezáltal a szolgáltatás egyelőre nem éri el sem a kívánt hatást, sem a megfelelő mennyiségű előfizetőt.

Öröm az ürömben, hogy elkezdtek dolgozni a feliratozás megoldásán (a hírek szerint a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 12 hallgatója fogja ellátni ezt a feladatot), de arról nem szól a fáma, hogy mikor kezdik el megvásárolni a már elkészült magyar szinkronokat (többek között az RTL Klub legsikeresebb sorozata, a Szulejmán is elérhető a magyar Netflixen, de törökül szinte senki sem fogja megnézni).

Számos animációs sorozat, sőt anime is része a magyar felhozatalnak (például az idehaza még be sem mutatott Rick and Morty, illetve a The Seven Deadly Sins), ám a legtöbb esetben azt tapasztaljuk, hogy az angol, német, francia, olasz, spanyol, brazíliai portugál, sőt még a lengyel szinkront is beszerezték már, de a magyarral nem haladnak, még akkor sem, ha már létezik. Ez a tendencia ugyanakkor azt is jelezheti, hogy előbb-utóbb a magyar szinkron is beilleszthető lesz ebbe a sorba, ami a Netflix hazai ismertségét és népszerűségét is fellendítené.

Rövidhírek 98.


Mijazaki Hajao megintcsak nem vonul nyugdíjba: újabb animációs filmet rendez Boro, the Caterpillar (Boro, a hernyó) címmel.


A Critics’ Choice Awards díjra a következő produkciókat jelölték a Legjobb animációs sorozat kategóriában: Archer (FX), Bob burgerfalodája (FOX), BoJack Horseman (Netflix, a képen), Atyám, Zorn! (FOX), South Park (Comedy Central), A Simpson család (FOX)

2016. november 17., csütörtök

A DC sötét oldala – Justice League Dark-előzetes

A San Diego-i Comic Conon idén őszre beharangozott, azóta jövő év elejére csúsztatott Justice League Dark című animációs film új előzetest kapott.


Hosszú idő után végül megvalósul a „Sötét Igazság Ligája” vagyis a Justice League Dark film. Az eredetileg élőszereplősnek készült film végül animációs formában készül el (habár közben az élőszereplős változatot is elkezdték újra fejleszteni), amelyben az Igazság Ligájának az eddigieknél sokkal sötétebb veszéllyel kell szembenéznie. A gonosz legyőzése érdekében Batman elindul, hogy olyanok segítségét kérje, akik rendelkeznek tapasztalattal a természetfeletti dolgokban, többek közt John Constantine-t, a démonvadászt.

A filmet Jay Oliva rendezi, aki többek közt a sokak által legjobb DC-s animációs filmnek tartott Batman: A sötét lovag visszatérért is felel. Az eredeti szinkronhangok közt sokan térnek vissza a karakterükhöz hangként (például a Constantine hangját adó Matt Ryan korábban eljátszotta a karakter élőszereplős változatát a Constantine sorozatban), a magyar hangokról nincs információnk.

Várható megjelenés: DVD-n, 2017 elején. Az előzetest a DC Comics Magyarország jóvoltából feliratosan is megtekinthetitek.

2016. november 16., szerda

DiCaprio részt vesz A bolygó kapitánya-film készítésében

A nemrég Oscar-díjjal jutalmazott színész producerként csatlakozott a fejlesztésben lévő filmhez.


Hosszú ideje szeretnék már a Hanna-Barbera környezetvédelemmel foglalkozó kultikus animációs sorozatát A bolygó kapitányát filmre adaptálni. Korábban a Transformers producere, Don Murphy próbálta meg az 1990–96 között futott sorozat feldolgozását Susan Montford segítségével. 2013-ban pedig a Sony is beszállt a fejlesztésbe, ám ebből végül nem lett semmi.

Saját pindúr pandúros kollekció tervezhető a Cartoon Networkkel

Cukor, só, minden, mi jó… a Cartoon Network új teret nyit a kreativitásnak; népszerű sorozata, a Paindúr pandúrok főhősei, Csuporka, Sziporka, Puszedli egy rendhagyó kampány keretében Bogárfalvává változtatják New York belvárosát november 18. és 20. között. A Pindúr pandúrok megnyitják úgynevezett pop-up üzletüket, a Powfactor Shopot, ahol a közönség maga tervezheti meg saját ruháit vagy éppen bögréit.


A Powfactor Shopban mindenki kipróbálhatja az ingyenes, Powerpuff Yourself applikációt amellyel saját pandúros avatar készíthető. Az üzletben pólóra, táskára vagy bögrére nyomtatható az egyedi avatar, ezenkívül a vásárlók megtudhatják, hogy mely fontos ‘pindúr pandúr’-személyiségjeggyel, azaz ‘Pindúrfaktorral’ rendelkeznek, amellyel – a sorozat főhősnőihez hasonlóan- képesek megváltoztatni magunk körül a világot. Az üzletben saját kreálmányukat megtervező vásárlók beszerezhetik a ‘Pindúrfaktorjukat’ szimbolizáló jelvényt.

Rövidhírek 97.


Berendelések: Shaun, a bárány (2. mozifilm); A kis királylány (4. évad); Hófehérke (élőszereplős mozifilm, Disney); Csak lazán, Scooby-Doo! (2. évad, Boomerang); Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól (2. évad, Boomerang ; A Tom és Jerry-show (3. évad, Boomerang ; Mike Tyson Mysteries (3. évad, Adult Swim, a képen); Dorothy Princess of Oz (új sorozat az Óz, a nagy varázsló alapján, CN)

2016. november 15., kedd

A Kiwi TV 2016. decemberi újdonságai

A Kiwi TV decemberben országos premierként ad új animeepizódokat! Folytatódik a korábban az első évad után félbehagyott anime. FRISSÍTÉS: ELHALASZTVA FEBRUÁRRA.


A dinoszauruszok királya: ÚJ RÉSZEK (50–, S2)
2-től hétköznap 12:00-kor / ismétlés aznap 20:10-kor

Három jó barát, Zoe, Max és Rex a D-Team tagjai, egy nap különös hangra lesznek figyelmesek. Dinoszaurusz lelkek kérnek segítséget, akiket Dr. Z, az Alpha Gang vezetője fogságba ejtett és bezárta őket különböző kártyákba. A gyerekek elhatározzák, hogy segítenek rajtuk, és hamarosan kezdetét veszi az ádáz küzdelem. Mindhárman szert tesznek 1-1 dinoszaurusz segítőre, akikkel felvehetik a harcot Dr. Z és az Alpha Gang ellen. Csakhogy az Alpha Gang titokban kegyetlen kísérleteket végez a dinoszauruszokon, amiktől az állatoknak különleges képességeik lesznek. Igen ám, de ezzel egy időben kezelhetetlenné is válnak.

Vudlik: ÚJ SOROZAT
31-től szombatonként 15:15-kor

A Vudlik apró, mókás, gyors és szőrös kis lények, akik az erdőben élnek. Az erdőt azonban veszélyeztetik az emberek, ezért a Vudlik elhatározzák, hogy megvédik otthonukat. S ez még nem minden, azt is elhatározzák, hogy minden élemet megszereznek az emberektől amit csak tudnak. Ez azonban nehéz feladat ilyen kis lények számára. Két szabályt állítottak maguk elé. Az egyik, hogy „Sose engedd, hogy az emberek meglássanak!”, a másik pedig „Sose engedd, hogy az emberek meglássanak, mikor ellopod ételüket, vagy amikor meghiúsítod fura terveiket.” A kalandok során kiderül, hogy sikerül-e a Vudliknak a terveiket véghezvinniük.


Száva: A szív harcosa: ÚJ FILM
31-én 20:40-kor / 2-án 3:35-kor

Egy távoli vidéken egy kis erdei faluban éldegél Száva, a 10 éves fiúcska az édesanyjával. A vidék egykor a fehér farkasok védelme alatt állt, de mikor az állatok az emberek ellen fordultak, egy varázsló átokkal sújtotta őket, amit csak egy hős lovag tud megtörni. Egy nap hiénák támadnak a lakókra, de a vakmerő Szávának sikerül elmenekülnie a vadonba. Itt találkozik az utolsó farkassal, Hómancs, aki szerint a hegyekben élő hatalmas erejű varázsló egyik rettenthetetlen harcosa képes lenne megmenteni Száva faluját és kiszabadítani a foglyul ejtett lakókat, köztük a fiú édesanyját is. Száva és Hómancs elindulnak, hogy megtalálják a lovagot, ám ehhez keresztül kell verekedniük magukat a gonosz három fejű majomkirálynő, Mama Jozee hadseregén. Izgalmas útjuk során új társakra lelnek a vicces, rózsaszínű teremtmény, Pöfi és a elvarázsolt francia báró, Puszedli személyében. Mindannyiukat egy cél vezérli: hogy segítséget kérjenek a varázslótól. A barátok ráébrednek, hogy együtt olyan erő birtokában vannak, amivel képesek legyőzni bármilyen gonosz hatalmat. Mindeközben Száva is felfedezi önmagábán azt az elszánt, bátor lovagot, aki megmentheti az egész világot. Mert ha teljes szívéből hisz a győzelemben, semmi sem állíthatja meg.

forrás: TV2

Két helyet javított az M2

Augusztushoz és szeptemberhez képest októberben és novemberben 2,5 százalékponttal növelte közönségarányát a 4–12 éveseknél a 6–20 óráig tartó sávban az M2, a közmédia gyerekcsatornája. Az M2 célja, hogy ne csak szórakoztató és érdekes legyen a műsora, de teljesen erőszakmentes is, hogy a szellemi és lelki fejlődésüket támogató tartalmakat sugározzon a legfiatalabb nézőinek. A legújabb mérések is azt bizonyítják, hogy ezekre a kedves, szelíden tanító tartalmakra is komoly igény van.


Ezzel az eredménnyel az M2 ősszel befogta a Nickelodeont és a Disney Channelt, sőt bizonyos napokon a Minimaxot is megelőzte, és első helyen végzett a nézettségi rangsorban a gyerekcsatornák között. A 6 órától 20 óráig tartó műsorsávban 4–12 évesek körében augusztusban 7,5%-os, szeptemberben 8%-os átlagos közönségarányt ért el a csatorna, ami a 3-4. helyre volt elég, októberben és novemberben viszont 10,2 és 10,1 százalékos átlagos közönségaránnyal a második helyet szerezte meg az M2 a Minimax mögött a Nielsen Közönségmérés adatai szerint. A novemberi adatok természetesen nem a teljes hónapra, hanem az elsejétől november tizenharmadikáig tartó időszak átlagára vonatkoznak.

A Boomerang 2016. decemberi újdonságai

A Boomerang új sorozattal és új évaddal készül decemberre.


Én és a lovagom: ÚJ SOROZAT (1–26)
12-től hétköznap 18:40-kor

A középkori animációs vígjáték főszereplője Narancs Henri lovag, a bájosan esetlen, mégis lovagias lovag, aki fiával, Jimmy-vel járja a földeket. Hozzájuk csatlakozik Jimmy barátja, Cat hercegnő. Ez a hármas színt visz a „sötét középkorba”, kalandjaik pedig megannyi humoros helyzetet tartogatnak.


A Tom és Jerry-show: ÚJ RÉSZEK
8-tól hétköznap 17:45-kor / ismétlés hétvégén 16:50-kor

Minden idők legnépszerűbb rajzfilmfigurái újra és újra meghódítják a képernyőt! Tom a macska, és a Jerry az egér kalandjai tovább folytatódnak legújabb sorozatuk legújabb részeiben, hamisítatlan Tom és Jerry-hangulatot és véget nem érő csetepatékat ígérve. Az új sorozat karakterei nem csak szebbek lettek, de a vadonatúj 11 perces epizódok minden eddiginél fordulatosabbra sikeredtek.


A Lemmingek bemutatják: Én és a lovagom: ÖSSZEÁLLÍTÁS
31-én és január 1-jén 16:30-tól 0:15-ig

A Grizzy és a lemmingek bolyhos szereplői együtt ünneplik a szilvesztert és az újévet. Eközben bemutatják a Boomerang szereplőgárdájának legújabb tagjait: Henrit, Jimmy-t és Catet, az Én és a lovagom főszereplőit. December 31-én és január 1-jén éjszakába nyúló maraton a két sorozatból.


Boomerang Téli kincsesládaMARATONOK
19-től hétköznap 7:25-kor

Az iskolaszünet idején jelentkező Boomerang Téli kincsesláda januárig mindennap egész délelőttös mókát ígér. A három-négy órás maratonok sztárjai Scooby-Doo, Tom és Jerry, a Bolondos dallamok szereplői, Robin Hood és Krypto lesznek. A minden alkalommal más sorozatot rejtő Kincsesláda matiné garantáltan feldobja a hideg napokat!

Műsor és pontos premieridőpontok a TV-újság menüpontban.

forrás: Turner

2016. november 11., péntek

A Cartoon Network szinkronhangot keres a nézők közül

Melyik gyerek ne álmodott volna arról, hogy szerepet kap kedvenc filmjében, sorozatában, netán kedvenc főhősének saját hangját kölcsönözheti egy szinkronszerep ejeréig? A Cartoon Network csatorna most induló pályázatával valóra váltja egy tehetséges gyerek vágyát, ugyanis új Ben 10-sorozatának egy epizódszerepéhez a csatorna nézői közt keres szinkronszereplőt.


Jelentkezni csatorna honlapján lehet egy otthoni hang- vagy videófelvétellel december 7-ig ezen az aloldalon. A felvétele alapján legjobbnak ítélt 6–15 év közötti gyereket a csatorna meghívja egy stúdiófelvételre az SDI stúdióba, ahol bepillantást nyerhet a szinkronmesterség világába, és egy, 2017 elején adásba kerülő sorozat egyik epizódszereplőjének ő maga kölcsönözheti a hangját.

A Cartoon Network egyik legsikeresebb sorozata, a Ben 10 hatására gyermekek milliói képzelték el, hogy különböző idegen lények bőrében mentik meg a világot. A vadonatúj Ben 10-sorozatban a kalandvágyó tízéves Ben rábukkan az Omnitrix nevű szuperkarkötőre, amelynek segítségével megmenti a világot. Egy lüktető, akció- és fantáziadús világ tárul az új nézők elé, még több, szívet melengető momentummal és humorral átszőve.



Új ben 10-epizódok csak a Cartoon Network csatornán minden nap 19.00 órakor.

forrás: Turner

Csőrös Harvey-ék megszállják a Nickelodeont

Csőrös Harvey két kis barátjával, Fee-vel és Foo-val pillanatok alatt belopta magát a kicsik és nagyok szívébe. Ez nem is csoda, hiszen a 9 éves kismadár és két cimborája olyan kalandokba keverednek minden epizódban, amelyeken a szülők is együtt szórakozhatnak a gyerekekkel. A SpongyaBob Kockanadrág alkotójának közönségkedvenc sorozatát november 13-án „maratoni” mennyiségben vetíti a Nickelodeon, vagyis egész délután egymást követik Harvey őrült kalandjai a legnépszerűbb hazai gyerekcsatornán.*


A november 13-i délután csak Csőrös Harvey-ról szól majd a Nickelodeonon: a gyerekcsatorna ugyanis egymás után sugározza a bájos kismadárról és két rosszcsont barátjáról szóló rajzfilmsorozat epizódjait. A madárcsemete kalandjait bemutató sorozat hamar nagy kedvence lett a gyerekeknek – és a szüleiknek. Ennek egyszerű oka van: a karaktereket megálmodó C.H. Greenblatt (a Chowder alkotója is – a szerk.) és a többi készítő arra törekszik, hogy saját, gyermekkori élményeiket rajzolják meg, amelyekkel könnyen azonosulnak a kicsik és a nagyok is.

A Cartoon Network 2016-os pilotjai

A Cartoon Network idén is rendelt pár pilótafilmet, amelyekből akár sorozat is készülhet. November elején kettő pilotot mutatott be a csatorna a YouTube-on, ezeket fogjuk megnézni.


A november 2-án feltöltött Infinity Train (magyarra fordítva: Végtelenített vonat) főszereplője Tulip, aki a rejtélyes vonaton ragadt már egy hete. A lányt segíti és kíséri One-One nevű robotbarátja. A vonat minden kocsija más-más világot tár elénk, a pilotban bejárt kocsi a kutyák földje, ahol Tulip segíti az ebek királyának megmenteni a népét. Ha a sorozatot berendelik, az rengeteg változatos helyszínnel szolgálhat.

A kritikusok szerint az Infinity Train a Kalandra fel!, a Parkműsor és a Túl a kerítésen keveréke. A Kalandra fel! Vonatrablók c. részéhez hasonlít az alapkoncepció, persze jócskán kibővítve a vonat lehetőségeit, a Parkműsor szürrealitását is megkapjuk, a Túl a kerítésenre pedig azért hasonlít, mert a vonat annyiban egyezik az Ismeretlennel, hogy itt is csapdába esik a főszereplő.


Az Infinity Traint megálmodója, írója és képes forgatókönyvének elkészítője a Parkműsor egyik stábtagja, Owen Dennis. A Túl a kerítésen egyik készítője, Nick Cross dolgozik a látványvilágon. A YouTube-on olvasható hozzászólások alapján a fogadtatás kitűnő, valaki már teóriát is gyártott hozzá, egy másik videós pedig a Cartoon Network új zászlóshajóját látja benne.




A november 1-jén feltöltött Victor & Valentino c. pilotban a két mexikói címszereplő egymás féltestvérei, akiket elrabolnak, hogy aztán egy útvesztőbe kerüljenek. Együtt kell működniük, hogy kijussanak. Végül sikerrel járnak, ám az igazi izgalom csak ez után jön…


A Victor & Valentino a nézők szerint két korábbi Cartoon Network-sorozatból hordoz jegyeket: ezek a ¡Mucha Lucha! és a Billy és Mandy kalandjai a kaszással. A koncepció atyja Diego Molano. Ha berendelik a sorozatot, az némi változatosságot fog jelenteni a CN kínálatában. A jelenleg futó produkciók szereplőiről ugyanis vagy nem tudjuk milyen nemzetiségűek, vagy amerikaiak.



via: RegularCapital

2016. november 10., csütörtök

A Minimax 2016. decemberi újdonságai

A Minimax decemberben két új sorozatot és további animációs újdonságokat mutat be.


Geronimo Stilton: ÚJ RÉSZEK (S3)
28-tól mindennap 17:30-kor (az évad második fele februárra halasztva)

Geronimo imádja a családját, teljesen odáig van az ősrégi sajtszélek gyűjtéséért. Az utazást viszont ki nem állhatja: tengeri beteg, légibeteg és fél az autóktól is. Mindezek ellenére az egérfamília bajuszborzoló izgalmakkal teli világ körüli útra veszi rá őt. Utazz vele te is!