2017. április 30., vasárnap

Animációs film készülhet az egyik legkultikusabb képregényből

A Warner Bros. újra adaptálná a Watchment.


Az 1986 és 1987 közt megjelent Watchment Alan Moore alkotta meg, akinek olyan más, sikeres DC-képregényeket köszönhetünk, mint a Batman: A gyilkos tréfa vagy a V, mint vérbosszú. A képregényt – amely 2008 és 2009 közt hazánkban is megjelent – hatalmas siker övezi, napjainkra sokaknál kultstátuszba került, és első képregényként került fel a Time magazin A 100 legjobb angol nyelvű regény 1923-tól napjainkig című listájára. És hamarosan animációs film készül róla.

2017. április 28., péntek

A UPC rajzfilmcsatornát indít egy napra

Páratlan lehetőséget kínál a gyerekeknek a UPC arra, hogy május első vasárnapján minden eddiginél kreatívabban köszönthessék fel édesanyjukat. A május 1-ig beküldött gyerekrajzok és hozzájuk írt rövid történetek közül kiválasztott alkotásokból animációs filmeket készít a UPC, amelyeket anyák napján a televízióban lehet megnézni.


Május első vasárnapján a UPC egy napra gyerekcsatornává változtatja digitális tévéadásának 23-as csatornáját és rajzfilmekre cseréli egyes tévéállomásokon sugárzott reklámfilmjeit, hogy a gyerekek minden eddiginél érdekesebben mondhassák el anyák napja alkalmából: „Szeretlek Anya!” Ehhez várják a vállalkozó kedvű gyerekeket segítő apukák és családtagok jelentkezését. A UPC Magyarország Facebook oldalán megjelent felhívás alapján május 1-ig Facebook poszt formájában lehet beküldeni a beszkennelt anyák napi rajzokat és a hozzájuk tartozó történeteket, amelyek közül kiválasztott alkotásokból készülnek majd el a rövid animációs filmek. A rajzfilmeket május 7-én, anyák napján láthatják a nézők és a felköszöntött anyukák a televíziós reklámblokkokban, a UPC digitális tévéadásának 23-as csatornáján, ezt követően pedig az interneten is meg lehet majd nézni a műveket.

2017. április 27., csütörtök

Pizzaháborút robbantott ki indulásakor a Tini Nindzsa Teknőcök

Ki gondolta volna, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök pizzamániája igazi háborút robbant ki az ipar óriásai közt? A Nickelodeon közkedvelt sorozata most rengeteg akciódús kalanddal és vadiúj részekkel tér vissza vasárnaponként a képernyőkre. Az animációs sorozat rajongóit 2018-ban egy új szériával is megörvendezteti a gyerekcsatorna Rise of the Teenage Mutant Ninja Turtles munkacímmel.


Vasárnaponként vadonatúj epizódokkal folytatódnak a Tini Nindzsa Teknőcök hazánk legkedveltebb gyerekcsatornájának műsorán. Donatello, Leonardo, Michelangelo és Raffaello már több mint 30 éve szórakoztatják a rajongókat, először képregényfiguraként, majd menő sorozatszereplőkké váltak, napjainkban pedig több mozifilm főszerepében is feltűntek. Azt azonban kevesen tudják, hogy a hatalmas népszerűségnek örvendő karakterek karrierjük hajnalán igazi háborút robbantottak ki. Méghozzá nem is akármilyent: pizzaháborút! Hőseink pizza iránti rajongása ugyanis olyan mértéket öltött, hogy a két legnagyobb amerikai óriáscég, a Pizza Hut és a Domino's is versenybe szállt és majdnem 6 milliárd forint értékű marketingkampányt építettek a teknőcök köré.

2017. április 26., szerda

Az igazság ifjú ligája 3. évada mellett élőszereplős Tini titánok-sorozat is jön

A Warner Bros. Television és a DC Entertainment két újdonságot jelentett be 2018-ra, amelyek egy új, exkluzív digitális felületen fognak bemutatkozni. Az igazság ligájának 3. évada, a Young Justice: Outsiders mellett érkezik a Titans c. élőszereplős sorozat is.


A Titans a Tini titánokat követő akciódús élőszereplős sorozat, drámával és kalanddal fűszerezve. A Titansen közreműködnek a Flash – A villám, a Zöld íjász, a Supergirl és A holnap legendái írói és vezető producerei, többek közt Geoff Johns, Greg Berlanti és Sarah Schechter.

2017. április 19., szerda

A Steven Universe zenei albummal debütál

A Cartoon Network bejelentette a Steven Universe Soundtrack: Volume 1 című digitális albumot, amely az Emmy-jelölt sorozat dalait fogja tartalmazni.


A népszerű sorozat egészen egyedi dallamvilágát maga az alkotó, Rebecca Sugar (aki mellesleg a csatorna első női szerzője is) komponálta és a legtöbb dalt ukuleléjén saját maga is adja elő. A Steven Universe fülbemászó dalai rekordmegtekintést értek el a közösségi médiában, valamint tömeges igény mutatkozott a kiadásukra – a Cartoon Network pedig reagált a rajongók igényeire. A sorozatban fontos szerepet játszó dalok gyűjteménye 2017. június 2-ától lesz elérhető a főbb digitális zenei áruházakban és a legnagyobb streamingszolgáltatásokon. A teljes számlistát a következő hetekben hozza nyilvánosságra a Cartoon Network, elsőként a közösségi oldalain.

A hanganyag a ma már több mint 120 epizódos rajzfilm kiemelt dalait tartalmazza, köztük a jól ismert főcímdalt. Az újrakevert betétdalokat felvonultató albumot a sorozat alkotója, Rebecca Sugar és a stáb együtt készíti. A számok egy részét a szereplők, míg a többit maga Sugar adja elő.

„Nagyon izgatott vagyok az album kapcsán, nem is találok szavakat” – mondta Rebecca Sugar. „Szívünket-lelkünket beletettük ezekbe a dalokba és most végre összegyűjtjük őket!” Sugar szerint a dalok az albumon fognak a legtisztábban szólni. „Ha a Steven Universe zenéinek helyet adtatok a szívetekben, tudjátok, hogy nagy megtiszteltetés ez számomra.”

Higgy Stevenben! Steven Universe félig ember, félig ékkő, aki a köldökéből áramló mágikus erők segítségével próbálja megtanulni, hogyan kell megmenteni az emberiséget. Bár Steven nem olyan erős, mint a többi ékkő és nem is olyan okos, de Gránát, Ametiszt és Gyöngy varázslatos kalandjainak hőseként idővel megtanul bánni az ékkő hatalmával. A Steven Universe hétvégenként 17:50-kor látható a Cartoon Networkön.

Forrás: Turner

Erőteljes női karakterekkel oktatja a legkisebbeket a Nick Jr.

Örökmozgó, jólelkű és erős jellemű női hősökkel tanítja a Nick Jr. vasárnaponként az óvódás korosztályt. Az iskolára felkészítő vicces Bubi Guppik, Shimmer és Shine, a dzsinn ikerpár, valamint Dóra, a felfedező játékosan és interaktívan neveli a kicsiket, miközben fejleszti kreativitásuk, fantáziájuk és az élet fontos területeivel is megismerteti őket.


Mi a teendő, ha kíváncsiak vagyunk a világ működésére, de még nem tudjuk a választ mindenre? Kérdezzük bátran a habok mélyén lubickoló Bubi Guppikat, a varázslatos világban élő Shimmert és ikertestvérét, Shine-t vagy forduljunk egyenesen Dórához, a nagy felfedezőhöz – a Nick Jr. vasárnaponként a képernyőn keresztül készíti fel az óvódás korú gyerekeket a következő lépcsőfokra.

Az HBO 2017. májusi újdonságai

Az HBO egy teljesen animációs és egy részben animációs filmet mutat be májusban.


Jégkorszak 5: A nagy bummÚJ FILM
21-én 20:00-kor / ismétlés 22-én 16:25-kor, 24-én 20:00-kor, 25-én 12:00-kor, 27-én 9:25-kor

Kisbarack férjhez menni készül, ami valóságos istencsapás Manny számára, akár a kertjében landoló aszteroida. Ez utóbbit Motkány indította útjára. A szökevény makk utáni hajsza ugyanis kiröpíti az ősrágcsálót a világűrbe, ahol egy fagyott űrjárműben beindít egy végzetes eseménysorozatot. Ez nem aprócska természeti katasztrófa, hanem kozmikus láncreakció, mely a Föld minden lakójának életét fenyegeti. Sid, Manny, Diego meg a többiek menthetik az irhájukat. Kezdetét veszi az újabb nagy kaland.

A JimJam 2017. májusi újdonságai

A JimJam új sorozatot mutat be májusban.


Dot: ÚJ SOROZAT
1-től mindennap 6:10-kor / ismétlés 10:25-kor, 14:00-kor, 16:30-kor

Ez az új, óvodásoknak szóló animációs sorozat a nyolcéves Dot kalandjait mutatja be. A kíváncsi, életvidám, technológiai zseni kislány félelem nélkül vág bele különböző helyzetekbe, hogy megoldja saját, legjobb barátja vagy éppen kutyája problémáit. Mindezt természetesen egy átlagos 8 éves módjára teszi: hibákat elkövetve, és saját magán is nevetve. A New York Times bestseller írója és technológiai szakértője, Randi Zuckerberg azonos című műve alapján.

Forrás: AMC, szöveg: Gyerek-Világ

2017. április 16., vasárnap

A VIASAT6 2017. áprilisi újdonságai

A VIASAT6 áprilisban csatornapremierként elhoz egy újabb FOX-rajzfilmet.


Bob burgerfalodája: ÚJ SOROZAT
10-étől hétköznap 23:00-kor / ismétlés 17-étől hétköznap 16:00-kor

Az amerikai szitkom-rajzfilmsorozat a Belcher családról és az általuk vezetett hamburgerbüféről szól. Bob Belcher a burgerfaloda tulaja, és büféjét a világon (szinte) mindennél jobban imádja. Linda Bob feleségeként társa az életben és az üzletben; mindig igyekszik új dolgokat kipróbálni még akkor is, ha nem tudja, mi sül ki a dologból.

Folytatódó (részletek): Mexifornia (ÚJ SOROZAT)

Forrás: VIASAT

13+1 kevésbé ismert tény az animék világából

A következő listában 13+1 olyan tényt gyűjtöttem össze az animékről, melyeket még a japán animációban jártas olvasók sem feltétlenül ismernek.

1.
A Japán Külkereskedelmi Szervezet (JETRO) egy 2004-es felmérése szerint a japán animációsfilm- és animegyártás a világ animációs szórakoztatóiparának 60%-át teszi ki.

2.
Az ágazat sikerességét jelzi, hogy közel 130 szinkronszínészképző iskola működik a szigetországban.

3.
Hetente 40 új animeepizódot mutatnak be a japán tévék, évente körülbelül 200 új sorozat vagy film készül mintegy 70 aktív animestúdióban.

⚠Több érdekességeket gyűjtő internetes oldalon tévesen heti 40 új anime bemutatását írják. Ez évi több mint 2000 új művet jelentene, ami természetesen képtelenség.

4.
Bár a manga és anime műfaja a '40-es, '50-es években kezdett kialakulni, elsősorban Tezuka Osamu munkássága révén, a japán animáció története mintegy fél évszázaddal korábbra nyúlik vissza. A jelenleg legrégebbiként nyilvántartott japán animációs film a Katsudou shashin, melynek címe szó szerint mozgóképet jelent. A csupán három másodperces, 50, piros és fekete festékkel rajzolt képkockából álló celluloid filmszalagra Matsumoto Natsuki, az Osakai-Tokiói Művészeti és Zeneművészeti Egyetem tanára talált rá 2005-ben. A filmen egy sailor fukuba öltözött fiatalember látható, aki kanjival felírja egy táblára a mozgókép szót, majd a néző felé fordulva tiszteleg. A Katsudou shashin alkotója nem ismert, annyi bizonyos, hogy magáncélra készült, keletkezése 1907-re tehető.


5.
Ha hosszú animesorozatra kell gondolni, sokaknak a több száz részes Naruto Shippuuden, One Piece vagy Conan, a detektív jut eszébe, azonban a leghosszabb animesorozat ezeknél egy nagyságrenddel több részből áll. A Sazae-san már 7600-nál is több részt élt meg. Az első epizódot 1969-ben vetítették és ma is fut. Ugyan egy rész 6 perc hosszúságú, átszámolva így is 1900 db 24 perces epizódot tesz ki.

6.
Minden idők legjobban jövedelmező japán filmje a Chihiro Szellemországban, amely 290 millió dollárt (30,4 milliárd jen) hozott világszerte, miközben 1,9 milliárd jenes büdzsével készült. Nem mellesleg az egyetlen Oscar-díjas anime.


7.
Az animékben nem ritka, hogy egy szereplőt több seiyuu (szinkronszínész) szólaltat meg (itt most nem a szinkronhangváltozásokról van szó), a Kore wa Zombie desu ka? animesorozatban azonban lehet, hogy túllőttek kicsit a célon, ugyanis Eucliwood Hellscythe-et összesen 22 seiyuu szólaltatja meg. A szereplő nagyon keveset beszél, többnyire csak cetlikre írt szavakkal kommunikál, de minden egyes részben kissé máshogyan jelenik meg a főhős képzeletében – ahol rendszerint beszél hozzá –, így az alkotók úgy gondolták, hogy a hangját is részenként változtatják.


8.
2012-ben az Uchuu kyoudai (Space Brothers) lett az első mű, amelynek szinkronját az űrben rögzítették. Nyilván nem az egész sorozatról, hanem csak a 31. epizód egy jelenetéről van szó, amelyet a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó japán űrhajós, Hoshide Akihiko ad elő, saját magát alakítva.


9.
Mangákhoz és persze a belőlük adaptált animékhez néha egészen szokatlan dolgok adják az ötletet az alkotóiknak. Isayama Hajime mangaka épp egy internetkávézóban dolgozott, amikor egy ittas vendég belekötött és a gallérjánál fogva megragadta. Az a kellemetlen érzés, amikor olyannal próbál az ember kommunikálni, akivel nem lehet szót érteni, nem máshoz adta az ötletet Hajimének, mint a népszerű Shingeki no kyojin (Attack on Titan) sorozatának óriásaihoz, akikkel az emberek szintén képtelenek bármilyen kommunikációra.


10.
A 4Kids hallatán az animerajongóknak a sok cenzúra és lebutítás jut az eszébe. Nekünk magyaroknak még viszonylag szerencsénk volt a tőlük vásárolt sorozatokkal, ugyanis azok "csak" átlagos szinten voltak megvágva. Nem így az amerikaiaknak, ahol a One Piece első angol nyelvű változatát olyan durván megvágták, hogy az eredetileg megvásárolt 143 részből 104 lett, miután sok helyen 2-3 részt "gyúrtak össze" eggyé.


11.
Bár animéknél nem jellemző a termékmegjelenítés, a gyártók időnként mégis szponzorálnak bizonyos sorozatokat. A Code Geassben például gyakran rendelnek a Pizza Hut pizzáiból, annak ellenére, hogy egy alternatív világban játszódik. A Tiger & Bunny többek között a Pepsit és a Bandait, a Ghost in the Shell: Arise a Microsoft Surface tabletet, a Neon Genesis Evangelion a Doritost, a Steins;Gate a Dr. Peppert reklámozta nyíltan. Érdekesség, hogy az animeszereplők hajának "megdoritososításából" még internetes mém is lett.


12.
A Studio Ghibli neve talán a kevésbé szakavatott füleknek is mond valamit, azonban az már nem annyira közismert tény, hogy honnan származik a stúdió neve. A Ghibli egyik alapítója és egykori oszlopos tagja, Miyazaki Hayao a repülés szerelmese, így nem meglepő, hogy a Ghibli név is ehhez kapcsolódik, ugyanis a Caproni Ca.309 Ghibli második világháborús olasz felderítő és szállító repülőgépről nevezték el a stúdiót. A "ghibli" szó jelentése "sivatagi szél".


13.
Sok animerajongó irigyli az animátorok munkáját, nem ismerve azt a tényt, hogy az átlag japán animátorok minimálbér alatt keresnek. A Kotaku 2016-os felmérése szerint egy fázisrajzoló vagy egy kihúzó átlagfizetése alig több havi 90 000 jennél (~250 000 forint), egy kifestő már 160 000 jent (~450 000 forint) vihet haza, míg egy kulcsrajzoló 235 000 jen (~660 000 forint) körül. Mi magyarok nem panaszkodnánk, de a japán átlagfizetésekhez képest ezek nagyon alacsony összegek, és ehhez jönnek még a kemény munkakörülmények, a rengeteg túlóra és a kevés szabadság.


+1
Japánban több papírt használnak mangák nyomtatásához, mint WC-papír gyártásához.



2017. április 14., péntek

Mesés kedvencekkel újít a Kiwi TV

Megannyi premierrel bővül a mesék birodalma a Kiwi TV elkövetkezendő heteiben. A húsvéti időszakban, a színes újdonságok között olyan népszerű mesék hőseivel is találkozhatnak az érdeklődők, mint az Egérmese, a Kung Fu Panda, a Túl a sövényen, vagy éppen az Őslények országa.


Izgalmas rajzfilmekkel koronázza meg a húsvét hétvégét a Kiwi TV. A legkisebbek szórakoztatására április 14-én érkezik az Egérmese – A Manhattan sziget kincse, amelyben kiderül, hogy Fievel és csapata megkaparintja-e a titkos, város alatti világ kincsét, egy jobb jövő reményében. Nagypéntek estéjén Verne teknőc és erdei barátai is felbukkannak, ám kérdés, hogyan birkóznak meg a sövény teremtette akadályokkal, a Túl a sövényen című animációs vígjátékban.

2017. április 12., szerda

2017. április 8., szombat

A Disney Junior 2017. májusi údonságai

A Disney Junior májusban folytatja a Szófia hercegnőt.


Szófia hercegnő: ÚJ RÉSZEK
13-tól szombatonként 11:50-kor

Szófia hercegnő vadiúj kalandjai várják a Disney Junior közönségét májusban. A kis hercegnőn kívül természetesen továbbra is a zene és a varázslat lesz a főszerepben, illetve Lucinda, a hercegnő újdonsült barátja, aki egy boszorkány, valamint felbukkan egy gyerek dzsinn is egy lámpából. Szófia visszatér a víz alatti világba is, ahol Oona, a hableány várja.

Forrás: Turner

A Disney Csatorna 2017. májusi újdonságai

A Disney Csatorna új rajzfilmsorozatot mutat be májusban. Az élőszereplős újdonságokért irány a theTV!


Milo Murphy törvénye: ÚJ SOROZAT
13-tól hétvégén 11:00-kor

Milo Murphy a megtestesülése Murphy törvényének: ami elromolhat, az nála el is romlik. De tudásának, hátizsáknyi kellékének, valamint végtelen optimizmusának és lelkesedésének hála fel van készülve minden eshetőségre, és bármilyen katasztrófát hihetetlen kalanddá tud változtatni. Új animációs sorozat a Phineas & Ferb alkotóitól.

Beyoncét szerződtetné a Disney az élőszereplős filmjére

Az oroszlánkirály egyik szereplőjének a híres énekest nézte ki az egeres cég.


A Disney most gőzerővel dolgozik klasszikus rajzfilmjei élőszereplős változatainak készítésén. És habár ezek nagy része elég megosztóra sikeredett, anyagilag elég nyereségesek – a legutóbbi ilyen film, A szépség és a szörnyeteg például már a nyitó hétvégéjén visszahozta a költségeket. Az elkövetkező időszakokban pedig olyan adaptációk érkeznek, mint a Mulan, a Tim Burton-féle Dumbo, vagy éppen Az oroszlánkirály, amit a Vasember 1–2 és A dzsungel könyve élőszereplős adaptációjának rendezője, Jon Favreau készít. Az Oroszlánkirályhoz két színész már csatlakozott, és most egy énekesnőt is megpróbál a rendező beszervezni.

2017. április 7., péntek

2017. márciusi gyerektévé-nézettség

Elérhetőek a márciusra vonatkozó számok.


A Nickelodeont nem lehet kirobbantani az első helyről. A Cartoon Network biztos növekedésbe kezdett a hónap végén 4-14-ben, a Disney pedig hónapok óta 7% alatt vesztegel, holott nyáron még kétszámjegyű közönségarányt produkált. A Cartoon Network egy év alatt elvesztette tini és fiatal felnőtt nézőinek négyötödét. 18-29-ben már az óvodásoknak szóló Nick Jr. is legyőzi a rajzfilmhálózatot.

4–14, 06:00–02:00

10–13. HÉT (03.06–04.02)

1. NICK 11,83%
2. M2 7,53%
4. MINIMAX 5,40%
3. DISNEY 5,88%
6. CN 4,13%
5. NICK JR 4,50%
7. KIWI 0,43%

A Minimax 2017. májusi újdonságai

A Minimax folytatja egyik népszerű sorozatát.


Yakari: ÚJ RÉSZEK (4. évad)
8-tól mindennap 17:30-kor

Yakari egy fiatal sziú indián, akinek van egy különleges tulajdonsága: érti az állatok nyelvét. Kalandjai során rengeteg állattal barátkozik össze. Ott van mindjárt egy szilaj kis póniló. Barátságuk úgy kezdődött, hogy Yakari valami igazán nagy dolgot szeretett volna véghezvinni, a kis pónilovat pedig senki sem tudta megszelidíteni.

Műsor és pontos premieridőpontok a TV-újság menüpontban.

Forrás: AMC

A Boomerang 2017. májusi újdonságai

A Boomerang májusban csatornapremierként bemutat egy CGI-sorozatot, CGI-összeállítást ad és CGI-maratont is tart…


Kókusz Kokó, a kis sárkányÚJ SOROZAT (1–13., 1. évad)
8-tól hétköznap 7:25-kor / ismétlés 14:35-kor

A kis tűzokádó sárkány, Kókusz Kokó mindennnap újabb és újabb kalandokba keveredik. A Sárkány-szigeten a tűzokádó sárkányok társaságában – fékezhetetlen étvágyukról híres – faló sárkányok is laknak. A humoros kalandokra Kokót elkísérik barátai is: Oszkár, a sárkány és Matilda, a sündisznó.

A Cartoon Network 2017. májusi újdonságai

A Cartoon Network májusban végre folytatja az animesorozatát, emellett további négy sorozatból mutat be új részeket.


Yo-kai-őrzők: ÚJ RÉSZEK (28–50., 2. évad)
15-től hétköznap 13:05-kor / ismétlés hétköznap 7:20-kor, hétvégén 13:35-kor

A Yo-kaiok olyan, ember számára láthatatlan szörnyecskék, akik olyan mindennapos gondok mögött leledznek, mint például a mosógépben eltűnő páratlan zoknik. Viszont ha összebarátkozol velük, könnyen megoldhatod a problémákat. Néhány szerencsés kiválasztottnak, azaz az őrzőknek megadatik a lehetőség, hogy lássák a Yo-kaiokat. Nate is közéjük tartozik, akinek az iskolai teendői mellett immár a szörnyecskék kordában tartásáról is gondoskodnia kell.

Új fejlemények a Tim Burton-féle Dumbo-film kapcsán

Tim Burton következő filmje az élőszereplős Dumbo-film lesz, amelyhez most csatlakozott többek közt egyik nagy színésze – nem, nem Johnny Depp.

Illusztráció
A Disney a Marvel és a Star Wars franchise mellett jelenleg azon dolgozik, hogy minél több klasszikus rajzfilmjének elkészítse az élőszereplős változatát. A sort a Tim Burton-féle Alíz Csodaországbannal kezdték, amit követett többek közt A dzsungel könyve, a Hamupipőke, a Demóna, az Elliot, a sárkány, vagy a nemrég megjelent A szépség és a szörnyeteg. És a sor itt nem áll meg: jövőre érkezik a Mulan-film, tervbe van véve egy Szörnyella de Frász-film Emma Stone-nal, egy Oroszlánkirály-adaptáció A dzsungel könyvét is rendező Jon Favreou-tól, valamint egy Aladdin-film, amire Guy Ritchie rendezőt próbálják megnyerni. És ott van Tim Burton újabb élőszereplős adaptációja, a Dumbo.

Új infók érkeztek Batman és Harley Quinn közös animációs filmjéről

A cím és az első fotó mellett már tudjuk a történetet és néhány szinkronhang is leleplezésre került.


Még a tavalyi San Diego Comic-Conon jelentette be a Warner három új, DC animációs film érkezését. Ezek közül egy hamarosan itthon is megjelenik (A Sötét Igazság Ligája), egy pedig nemrég jelent meg külföldön (Teen Titans: The Judas Contract). Ám a harmadikról csupán annyit tudtunk, hogy Batman és Harley Quinn közös kalandja lesz, valamint azt, hogy az a Bruce Timm írja, aki a Batman: A rajzfilmsorozat társalkotója. Ő alkotta meg részben Harley karakterét is. Most viszont végre kezd egyre több dolog kiderülni a filmről.

A teljes címe Batman és Harley Quinn – A Bruce Timm Original lesz, első képe pedig a Teen Titans: The Judas Contract menüjében bukkant fel, amin a két címszereplő mellett Batman társa, Éjszárny is felbukkan és ahogyan a képen is látható a film a Batman: A rajzfilmsorozat animációs stílusában készül. (fentebb) A történet szerint Méregcsók szövetkezik Floronic Mannel (aki félig ember, félig növény), hogy globális katasztrófát okozzanak. Batman és Éjszárny ezt persze nem hagyhatják, ám kénytelenek összefogni egyik nagy ellenségükkel, Harley Quinnel.

Rendezőt is kapott a film a DC-veterán Sam Liu személyében, míg a forgatókönyvbe besegít Timmnek James Krieg (Az Igazság Ligája: A Villám-paradoxon, Scooby-Doo! Frankenszörnyűség). Batmanhez és Éjszárnyhoz visszatérnek a sorozatbeli szinkronhangjaik, vagyis Kevin Conroy és Loren Lester. Melléjük csatlakozik az Agymenők című sorozat színésznője, Melissa Rauch mint Harley Quinn, Paget Brewster (Az Igazság Ligája: Istenek és szörnyek, Amerikai fater) mint Méregcsók és Kevin Michael Richardson (Tündéri keresztszülők, Tini nindzsa teknőcök) mint Floronic Man. De megtalálható még a szinkronlistában A Madagaszkár pingvinjei Ricója, John DiMaggio, valamint a Tini nindzsa teknőcök Donatellója, Rob Paulsen, az ő szerepük egyelőre ismeretlen.

Batman és Harley Quinn közös kalandja a tervek szerint valamikor idén jelenik meg DVD-n az Egyesült Államokban és idehaza is, pontos dátum még nincs.

2017. április 6., csütörtök

Boomerang-nyereményjáték: a Mosolyfestők megfestik a ’legállatibb’ ovit

Néha egészen apró dolgok is elegendőek ahhoz, hogy szebbé tegyék a mindennapokat. A gyerekekre különösen igaz ez: nem is gondolnánk, egy barátságos, vidám hangulatú környezet mekkorát dobhat azon, hogy érzik magukat és mennyire szeretnek óvodába, vagy iskolába járni. Ez adta a Boomerang csatorna és a DIGI pályázatának ötletindító gondolatát, hogy az óvodák álmodják meg, milyen falfestésnek örülnének legjobban a gyerekek, és az ovisok által készített rajzot, festményt, kollázst, montázst, mozaikképet vagy bármilyen más alkotást a szervezők, a Mosolyfestők alapítvány közreműködésével, megvalósítják egy óvodában.


Biztosan minden gyerek örülne egy olyan ovinak, ahol pajkos kutyusok szaladgálnak az udvaron, cirmos cicák dorombolnak a sarokban, azaz kedves állatokkal élhetnek együtt a gyerekek! ’Miért pont állatok? Mert a gyerekek imádják az állatokat, és ha már élő állatot többnyire praktikus okokból nem tarthatnak a közintézményekben, legalább dekoráció formájában jelenjenek meg a falakon.’ – mondta a Boomerang csatorna marketingkommunikációs vezetője, Kiss Ágnes. ’A Boomerang csatornán a gyerekek kedvenc állatos meséi, a Tom és Jerry, a Scooby-Doo, a Garfield, a Tapsi hapsi, és sok más kedvenc láthatók, így jó ötletnek tűnt, hogy ezeket a kedvenceket is beleszőhessék a gyerekek a megálmodott fali dekorációba, ha úgy tartja kedvük.’

2017. április 5., szerda

A Cartoon Network tervei a 2017/18-os évadra

A nemzetközi szinten népszerű gyerekcsatorna, a Cartoon Network újdonságok sokaságát jelentette be a 2017–18-as televíziós évadra, amely során a csatorna mindennap kedveskedik valami újjal, legyen szó bármelyik platformról.

A Turner gyerekközpontú, magával ragadó márkája, a Cartoon Network minden eddiginél izgalmasabb tartalomkínálattal készül, amelyet a rajongók mobileszközökön, számítógépen és televízióban egyaránt elérhetnek, illeszkedve a modern tartalomfogyasztási szokásokhoz. A csatorna a visszatérő rajzfilmsorozatai mellett hat új sorozatot és húsz új játékot, köztük mobil- és konzoljátékokat jelentett be.

2017-es tavaszi animeszezon

Bolondok napján startolt Japánban a 2017-es tavaszi animeszezon. Nézzük, milyen sorozatok, filmek, OVA-k, speciálok fogják kielégíteni az otakuk étvágyát az elkövetkező három hónapban.

Rengeteg újdonság várható eben a szezonban is. Sok új sorozat, illetve régiek folytatása is. A szezon legnagyobb durranása alighanem a Shingeki no kyojin, aka Attack on Titan második évada, mely sorozat Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend. A Naruto rajongói a Boruto: Naruto Next Generation című sorozatban belepillanthatnak Narutóék leszármazottainak kalandjaiba. A Yu-Gi-Oh! kedvelői is kaptak egy új sorozatot.

Kattintsatok a képekre a teljes méretért! Itt tekinthető meg a teljes, nagy felbontású változat.

2017. április 4., kedd

A Disney Junior 2017. áprilisi újdonságai

A Disney Junior áprilisban új sorozatot mutat be.


Mickey és az autóversenyzők: ÚJ SOROZAT
22-től szombatonként 9:30-kor

Mickey egér és pajtásai, Minnie, Plútó, Goofy, Daisy és Donald egyedi, átalakítható járműveikkel mókás, mozgalmas versenyeken vesznek részt szerte a világon. Pattanj a vezetőülésbe, csatold be a biztonsági övet és kelj útra a vadiúj sorozattal!

Műsor és pontos premieridőpontok a TV-újság menüpontban.

Forrás: Disney

2017-es Tavaszi MondoCon

Az idei tavaszi MondoCon két napos lesz, április 22-én és 23-án kerül megrendezésre.

A távol-keleti tradicionális és popkultúra szerelmeseinek, a videojáték-rajongóknak, valamint a sci-fi/fantasy műfajok kedvelőinek nyújt egész napos változatos programokat. 2008 óta töretlen népszerűséggel kerülnek megrendezésre eseményeink, idén tavasszal pedig számos újdonsággal várjuk a látogatóinkat. A rendezvény leglátványosabb ismérve, hogy a látogatók közül több ezren valamilyen jelmezben jönnek.


Ízelítő a programokból:

2017. április 3., hétfő

2017. áprilisi animációs DVD- és BD-megjelenések

Áprilisban hat animációs film jelenik meg DVD-n.


04.03

A mogyoró-meló (DVD)
Justin, a hős lovag (DVD)
Száva, a szív harcosa (DVD)
Villám és a varázsló (DVD)

04.19

Vaiana (DVD)

04.21

Monster High: Sokkolódva (DVD)

Forrás: DVDnews

2017. április 2., vasárnap

Morcos macskák találkozása – közös képregényt kap Grumpy Cat és Garfield

Az internetes mémmé vált cica és a világ egyik legkedveltebb képregény- és rajzfilmmacskája összeakasztják karmaikat egy közös képregényben.


Valószínűleg nem kell sokaknak bemutatni Grumpy Catet. Az állandóan morcosnak kinéző macska már több mint nyolcmillió rajongóval rendelkezik a hivatalos Facebook-oldalán, és 2014-ben egy egész estés tévéfilmet is készítettek vele Grumpy Cat’s Worst Christmas Ever címen. A mozgóképek után most egy képregényt készítenek vele, ahol nem mással találkozik, mint a világ legismertebb és legkövérebb macskájával, Garfielddal.

A képregény érkezését az alkotás készítői, a KaBOOM! és a Dynamite Entertainment jelentette be egy sajtókonferencián. Utóbbi egyébként már csinált egy képregényt a pesszimista cicával Grumpy Cat and Pokey címen. Az új képregény írója ráadásul Garfield alkotója, Jim Davis.

Ross Ritchie, a BOOM! Studios szóvívője elmondta, hogy már a San Diego Comic-Conon felvetették Davis-nek az ötletet, aki rendkívül jól fogadta ezt. Elmondásuk szerint az ő lelkesedése és támogatása rájuk is átragadt.

A képregény már borítót is kapott (fentebb), bár ez még nem a végleges változat. A két macska közös kalandja valamikor nyáron érkezik, ennél többet sajnos nem tudunk róla.

2017. április 1., szombat

Bolondok napi rövidhírek 4.


  • A Cartoon Network két éve ezen a napon kezdte meg a 24 órás műsorszórást, ám idén is kellemes meglepetéssel várták a nézőket: mától 16:9-ben sugároz a csatorna.
  • A Turner ma budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Boomerang az idők végezetéig 4:3-as marad.
  • A TV2 is sajtótájékoztatót tartott, ahol felfedték az idén induló csatornák tematikáját. Örömmel jelentjük, hogy Anime TV néven animecsatorna is indul, várhatóan idén szeptemberben.
  • Elemzők szerint, ha Donald Trump a képen látható szlogennel kampányolt volna, a 90-es években született amerikaiak 98%-a rá szavazott volna. (Breitbart)
  • Az októberi, rajzfilmszereplőket is felvonultató matricakampány után az MSZP rájött, hogy ha 2018-ban nyerni akarnak, akkor Eric Cartmant kell miniszterelnöknek jelölniük, akit Szanyi Tibor fog játszani. (Magyar Idők)
  • A Nickelodeon a Hé, Arnold! után a Jimmy Neutron kalandjaiból is mozifilmet készít. Kiszivárgott egy képkocka, ez jobb oldalt látható.
  • Megerősítették, hogy készül a Thomas, a gőzmozdony és a Lazy Town közös epizódja. A főcímdal máris napvilágot látott.

Köszönjük, hogy idén is elolvastátok a bolondok napi rövidhíreket. Itt találjátok a korábbiakat: 2014, 2015, 2016