2014. május 11., vasárnap

A Nick rajzfilmszereplői a Gellért-hegyen

Hírességek segédkeztek egy új, közösségi játszótér megnyitásában. Iszak Eszti, Marenec Fruzsi és Nagy Adri is eddig nem ismert, új oldalukat mutatták meg a gellérthegyi játszótér átadásán: színeztek és festettek. A lányok a Nickelodeon kultikus figuráit, a mindig jókedvű SpongyaBob Kockanadrágot és a szeretnivaló Kung Fu Pandát varázsolták a padokra.

„Minden szombaton és vasárnap állandó programom, hogy mesét nézek, teljesen kikapcsol és feltölt. Két kedvencem a Tini Nindzsa Teknőcök és a Kung Fu Panda sorozat. Kiskoromban ráadásul mindig teknőcöset játszottam, mert az utcánkban csak fiúk laktak és ez volt a menő. Sok mindenben motivált négy teknőc története: tőlük tanultam meg, hogy kitartással, türelemmel kell a kitűzött céljainkhoz hozzáállni és így biztosan sikerrel járunk.”– mondta Marenec Fruzsi, a SportKlub műsorvezetője, aki akkor sem szeppent meg, amikor ecsetet kellett vennie a kezébe. „A két öcsémmel szoktam rajzolgatni, de bevallom, leginkább színezni szeretek” – tette hozzá a fiatal műsorvezető, aki elárulta, bármikor elő tudja hozni gyermeki énjét.

A csinos lányok önfeledten próbálták ki az új játszóteret. „Különösen jól éreztem magam, mert a SpongyaBob sorozat az egyik legnagyobb kedvencem, Patrikért pedig kifejezetten odavagyok. – vallotta be Nagy Adri, aki szintén sokat néz meséket. „Nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk, jól éreztem magam. Gyerekként biztosan valami zenéset is rajzoltam volna a padra, ha erre kérnek, például akkori nagy kedvenceimet, a Spice Girlst.”

A vadonatúj játszótér várja a legkisebbeket, akik amellett, hogy a betondzsungeltől kicsit elvonulva szórakozhatnak, még SpongyaBob Kockanadrággal, Kung Fu Pandával és a Korra legendájának hősnőjével is találkozhatnak, akik a Nickelodeon színes padjáról mosolyognak a kilátogatókra.

forrás: Viacom

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése