Idén sem maradhatnak el a Comic conos beszámolóink. A sort ezúttal is a Cartoon Network jelenlétének bemutatásával és bejelentéseivel kezdjük.
Először is nézzük meg a con felejthetetlen CN-es pillanatait! A közönség a conon láthatta először a Parkműsor-tévéfilm előzetesét, ami igencsak izgalmasra sikeredett. A bemutató idén novemberben lesz, Magyarországon valószínűleg 2016-ban kerül sor a premierre. Az előzetes a tovább mögött.
Egy exkluzív Steven Universe-klip is napvilágot látott, melyben a sorozatban először egyesül Gránát és Gyöngy, ezzel Steven szemében megszületik a második „Óriásnő”. Nem lőjük le a poént, az eredmény meg fog döbbenteni.
Rebecca Sugar (a Steven Universe alkotója) – őrizve hagyományát – ismét énekelt, ezúttal egy duettet adott elő Olivia Olsonnal, Marceline eredeti hangjával. A dal címe Everything Stays (Minden marad), ezt Rebecca egy jövőbeni epizódhoz komponálta.
A We Bare Bears főcímdalát is levetítették. A sorozatot július 27-én mutatja be a Cartoon Network USA, hozzánk ősszel vagy télen érkezhet.
Eredeti szinkronhangok is nyilatkoztak munkájuk apró örömeiről, többek közt Gránát, Rigby, Steven, Mr. Guszti, Hasi Tasi és Jégkirály angol hangja.
A Steven Universe teljes főcímdala látható az alábbi videón. A minőség nem tökéletes, de így legalább hallani a rajongók hihetetlen lelkesedését. :-) A videó alapján a dal egy későbbi epizódban kaphat helyet.
Nézzük a berendeléseket: A Clarence 2., a Nagyfater bátyó és a Steven Universe 3., valamint a Kalandra fel! és a Parkműsor 8. évada zöld utat kapott a csatornától. Az utolsó kettő azért nagy szó, mert eddig még egy CN-sorozat sem jutott el a nyolcadik évadáig. Ezzel a berendeléssel továbbra is a Kalandra fel! lesz a legtöbb epizódot megért CN-széria. A Tini titánok, harcra fel! miatt sem kell aggódnunk, azt ugyanis még áprilisban megújították egy harmadik évadra.
A helyszíneket tekintve: ezúttal közös pultot kapott a Steven Universe és a Kalandra fel! és ehhez ezt a remek, fenti promóképet. A pultnál Jeremy Shada (Finn), Olivia Olson (Marceline), Rebecca Sugar, Tom Kenny (Jégkirály) és John DiMaggio (Jake) várta az érdeklődőket. A 2013-as Jégkirályság és a 2014-es rajzfilmkocka után idén a We Bare Bears három főszereplője: Barna medve, Grizzly és Jegesmedve elevenedett meg a Cartoon Network-részleg középpontjában. Egy idősűrített videó a három medve egymásra állításáról.
Ha még több exkluzív tartalmat szeretnél látni, kövesd a Cartoon Networköt a Facebookon!
Nemsokára írunk a többi csatorna jelenlétéről is, maradjatok velünk! :-)