2016. április 19., kedd

Megvan az új Grincs

Jövőre érkezik az új animációs Grincs-film, amelyhez már meg is találták a főszereplő hangját.


Idén is megrendezték Las Vegas-ban a CinemaCont, ahol a filmes stúdiók képviselték magukat, többek közt a Gru stúdiója, a Universalhoz tartozó Illumination Entertainmant is. Korábban már írtunk róla, hogy a Gru 3-ról új infókat kaptunk, most pedig a jövőre érkező új Grincs-adaptációról kaptunk infót.

A Hogyan lopta el a Grincs (magyar fordításban eleinte Görcs) a karácsonyt? Dr. Seuss meséje 1956-ban íródott, amelyben a szívtelen, Kifalván lakó Grincs nevű zöld szörny mindent megtesz, hogy elrontsa a kik karácsonyát. A könyvből már 2000-ben készített a Universal egy filmet Ron Howard rendezésében, ahol a címszereplőt Jim Carrey játszotta, és amely megérdemelten került kultfilmes státuszba. Az a verzió élőszereplős volt, ám most egy teljesen animációs változat készül. Ez lesz a 2. Dr. Seuss műből készült adaptációja az Illuminationnek, az első a 2012-es Lorax volt.
Ezt a változatot Peter Candeland rendezi, a forgatókönyvet Michael LeSiur írja, a zenét pedig a Táncoló talpaknál, a Jégkorszak-franchisenál és még jó pár filmnél dolgozó John Powell szerzi.

És hogy ki lesz az új adaptációban a címszereplő? A BBC Sherlock Holmes-a, a Hobbit Smaugja, a Kódjátszmával Oscar-jelölést begyűjtő és a novemberben a Doktor Strange-ben Marvel-hőssé váló Benedict Cumberbatch, akinek már vannak szinkronizálási tapasztalatai, ő volt A Madagaszkár pingvinjei filmben Titkos, a farkas.

A filmet 2017. november 10-én mutatják be az Egyesült Államokban, magyar premier eddig még nem ismert.