2016. november 9., szerda

A Rajzfilmövezet követői megjósolták, ki lesz az elnök

Követőink előre látták, hogy Donald Trump nyeri a választást – avagy reagálás a Nickelodeon sajtóközleményére.


A Nickelodeon tegnap napközben adta ki közleményét, amelyben kifejtik, hogy a Gyerekek választanak online szavazás keretében Hillary Clinton nyert 53%-kal, Donald Trump pedig 36%-ot kapott. „Érdemes megfontolni a szavazás eredményeit, hiszen a gyerekcsatorna 1988 óta minden választás előtt megkérdezi a kicsiket, akik idáig egy kivételével mindig helyesen tippeltek!” – írja a cikk, amit a Tiniövezeten lehet elolvasni.

A négy év múlva esedékes új közleményben a kivételek számát meg kell növelni eggyel, hiszen Donald Trump lett a befutó.




Kísérletképp a Rajzfilmövezet az alább látható szavazást tette ki a Facebookra (még a Nickelodeon-közlemény előtt), az alábbi szöveggel: „Ma van az amerikai elnökválasztás. Szerintetek ki fog nyerni?”. (A szöveg később módosult: „Hamarosan megtudjuk az amerikai elnökválasztás eredményét. Szerintetek ki fog nyerni?”.)

Az elnökjelölteket azok South Park-béli változatára cseréltük. A sorozat 20. évada éppúgy összefüggő, mint a tizenkilencedik, a központi kérdés pedig az amerikai elnökválasztás. Hillary Clinton önmagát alakítva a Redvás Szendvics szerepét kapta, Donald Trump, azaz Gennyes Tus szerepébe pedig Mr. Garrisson került.

A követők reakciógombokkal szavaztak, az eredmény a cikk megírásakor:

73% Gennyes Tus
27% Redvás Szendvics



Kíváncsian várjuk a South Park 20. évadának folytatását. SP S20 csütörtökönként 22:00-kor a Comedy Centralon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése