2013. október 30., szerda

Rajzfilmfigurák a Facebookon! 2013

A Rajzfilmövezet szervezésében induló játék lényege az, hogy november 18-ától 24-éig mindenki cserélje le a Facebook-os profilképét a kedvenc rajzfilmhősére! A cél az, hogy a közösségi oldalon ne legyenek emberi arcok, csak rajzfilmfigurák. A Facebook-os esemény lapja itt érhető el.

A kezdeményezés görög eredetű, a magyarok körében 2010-ben volt hasonló, ekkor több százezren cserélték le profilképüket az animációs filmek szereplőire. A játék tehát november 18-án indul, az első ilyen megmozdulás harmadik évfordulóját követő hétfőn. 2010-zel ellentétben a mostani esemény egyhetes, nem három napos, hiszen akkor az óriási siker miatt külön csoport alakult az esemény meghosszabbítására!


A mostani esemény azonban még ütősebb lesz, mint a 2010-es! A Rajzfilmövezet Facebook-oldalán kiderítjük, melyik figura lett a kedvenc! Győzzön a Te kedvenc rajzfilmed, szereplőd és csatornád!

Mindenki csatlakozzon, aki szeretne kicsit nosztalgiázni a rajzfilmekkel vagy ma is a rajzfilmnézők táborát gyarapítja! Hogy még többen legyünk, hívjunk meg minél több ismerőst is! Biztassunk minél több embert a csatlakozásra, és érjük el, hogy 18-a és 24-e közt csak rajzfilmhősökkel találkozzunk a Facebook-on!

Mert gyereknek lenni jó!

Médiatámogatók: Ani-mánia, Mondo Magazin, Tini TV, Animeövezet, Cosplay.hu, Ano Blog, My Little Pony Forever, Garfield és barátai, Régi jó rajzfilmek, Magyar rajzfilmek, TeenTV.com.
LEGYEN AZ ÖN CÉGE/SZERVEZETE/OLDALA IS TÁMOGATÓ! VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT ITT.

Megjegyzés: Ez a bejegyzés teljes hosszában lemásolható és szabadon terjeszthető, forrásmegjelölés nélkül is, mert sajtóközlemény. :)