2017. július 29., szombat

A Transformers-sorozatok története és magyar vetítése

Az Alakváltók franchise-a hatalmasra hízott az 1984-es megszületése óta, huszonegy animációs sorozattal büszkélkedhet. Ezekből tizenkettőt forgalmaznak világszerte, hét elsősorban Japánnak készült, kettő pedig websorozat. Hatot mutattak be magyarul. Ebben a cikkben minden sorozatot érintünk, emellett megnézzük a magyar vetítések viszontagságos történetét is.


A Transformers 1984-ben indult hódító útjára. Ebben az évben mutatták be az 1987-ig futó Transformers című sorozatot, amelyből a mai napig nem készült magyar szinkron. Négy évadával és 98 epizódjával a második leghosszabb sorozata a franchise-nak.

Az első sorozatot követték a Japánnak készült, és így a világon csak szűk körben bemutatott sorozatok. Ilyen a Transformers: The Headmasters, amely 35 résszel büszkélkedhet. 1987-től 1988-ig futott.

1988-tól 1989-ig a 47 részes Transformers: Super-God Masterforce következett.

1989-ben mutatták be a rövid életű, 44 epizódos Transformers: Victory részeit, amit 1990-ben a Transformers: Zone című 30 perces OVA követett.

Az első világszerte forgalmazott sorozat vége után öt évet kellett várni a másodikra. Ez az 52 részes Tralsformers: Generation 2, amely 1992-től 1994-ig volt látható.

Ezt követte a szintén 52 epizódos, 1996 és 1999 között futott Beast Wars: Transformers, amellyel egy időben, 1998 és 1999 között sugározták a Japán számára készült, 43 részes Beast Wars II: Super Life-Form Transformers-t. 1999-ben egy további sorozat is bemutatásra került Super Life-Form Transformers: Beast Wars Neo címmel, 35 epizóddal. Ezzel a Beast Wars-vonal véget ért.

1999-től 2000-ig tűzték képernyőre a 26 részes Beast Machines: Transformers sorozatot.

2000-ben mutatták be a Transformers: Robots in Disguise és a Transformers: Car Robots címen is ismert, 39 részes sorozatot. Maradjunk az utóbbi címnél a 2015-ös sorozat könnyebb megkülönböztetése végett.


2002-től 2003-ig magyar szempontból fontos sorozatot mutattak be: ez az 52 epizódos Transformers: Armada, amely időrendben az első Transformers-sorozat magyar szinkronnal. Viszonylag későn, a 2010-es évek első felében szinkronizálták le és a Megamax tűzte műsorra. 2017 augusztusától a Kiwi TV-n látható, Transformerek címmel.

2004-ben mutatták be a kétrészes Robotmasters-t.

Szintén 2004-ben sugározták az 52 részes Transformers: Energon sorozatot, amely újabb fontos állomás a magyar vetítésben. Ez az a sorozat, amely a legkorábban kapott magyar szinkront. 2004. november és 2005. május között a Cartoon Network tűzte műsorára, később a Megamax is leadta.

2005-ben futott a meglepő módon szintén 52 részes Transformers: Cybertron, amelyet szintén a Cartoon Network mutatott be 2005 szeptembere és 2006 között. Ezt is átvette a Megamax, amely új szinkront rendelt hozzá.

2007-től 2009-ig futott a Cartoon Network Studios közreműködésével készült 42 részes Transformers: Animated sorozat, amelyet a gyártásban való részvétel ellenére nem mutatott be a Cartoon Network a régiónkban. (Romániában és Bulgáriában a Jetix tűzte műsorra.)

2010-ben adták ki a 13 részes Transformers: Cyber Missions websorozatot.

A 2010 és 2013 között futó, 65 részes Transformers Prime minden idők harmadik leghosszabb animációs TF-sorozata. Hazánkban a Cartoon Network sugározta, amely azonban sajnálatos módon nem adta le a sorozatot lezáró, Transformers Prime Beast Hunters: Predacons Rising című tévéfilmet.

2012-től 2016-ig futott a kisebb gyerekeknek készült Transformers: Mentő Botok, amely 104 részével a leghosszabb sorozat. Magyarul a Minimax mutatta be. A sorozat sikerének köszönhetően már dolgoznak a folytatáson, a Transformers: Rescue Bots Academy-n.

2013-tól 2014-ig sugározták Japánban a 10 részes Transformers Go!-t.

A 78 részesre tervezett Transformers: Robots in Disguise 2015-ben debütált. Hazánkban a Cartoon Network sugározza. Nagy valószínűséggel minden részt bemtuatnak.

2016-ban kiadták a második websorozatot, a 8 részből álló Transformers: Combiner Wars-t.

2004 óta a Go! és az Animated kivételével minden televíziós sorozatot bemutattak a magyar csatornák, de érdemes lenne a régebbi sorozatokat is műsorra tűzni. (Lásd a fenti idővonalon a lilával jelölt sorozatokat. Kattintással megnézhető a kép teljes méretben.) 2018-ra a 950 epizódból 403-at szinkronizálnak magyarra.


A Cartoon Network az elmúlt évek gyakorlata alapján az új Transformers-sorozatokra koncentrál, így a régi, bemutatlan sorozatokra nem számíthatunk tőlük. A Megamax haldoklása sem ad sok reményt. Kevés esély látszik arra, hogy lesz olyan magyar csatorna, amely egymaga az összes sorozatot be fogja mutatni. Ennek az a fő oka, hogy jó pár különböző forgalmazó kezében vannak a sorozatok, így mindegyik beszerzése nehéz lenne. Mindenesetre reményt adhat a Kiwi TV, amely négy animációs sorozatot mentett már meg, miután más csatornák elkaszálták azok magyar vetítését (lásd a fenti képet). A Transformers: Armada után talán láthatunk tőlük még be nem mutatott TF-sorozatokat is.