Tegnap tettük közzé a Nickelodeon sajtóközleményét, miszerint az a második legnézettebb gyerekcsatorna lett folyó év júniusában. A Minimax sajtóközleménye is megjelent: eszerint az első félévben a Minimax lett az első. Így nem nehéz kitalálni, hogy az M2 a második általában.
A Minimax közönségaránya a 4–14 éves korosztály körében az első félév győztes heteiben mindvégig 11 és 14 százalék között mozgott, 1-3 százalékponttal meghaladva a versenytársakét.
A vizsgált időszakban az összes gyermekcsatornákat egybevetve, a legnépszerűbb rajzfilmsorozat a Mia és én volt, amelyet a Minimax vetített. Az egyes epizódok átlagosan 13 százalékos közönségarányt hoztak. A több mint 1 millió 4–14 éves gyermek 47 százaléka legalább 1 percre odakapcsolt a rajzfilmsorozatra. A 20 legnézettebb gyermeksorozat között a legkedveltebbek között olyan Minimax-mesék szerepelnek még, mint a vadon élő állatok életét bemutató, rejtélyekkel és hangos nevetéssel teli Állati küldetés, a beszélő kutyusról szóló Locsifecsi Márta, a bűbájos, cserfes varázslókislány, Bibi Blocksberg kalandjai, valamint a Trükkös Tom és a Vízcsepp mester.
A Minimax az idei év első félévében újult meg: tavasszal 16:9-re módosult a képaránya, átalakult a weboldala, és friss arculatot kapott a csatorna logója mellett Mini, Max, Picicica és Macikutya is. Az arculatfrissítést rajzpályázat kísérte, amelynek során a csatorna kis nézői megmutathatták, hogyan képzelik kedvenceik kalandos mindennapjait. A győztes rajzból a Minimax igazi rajzfilmet készít, amelyet hamarosan be is mutat.
forrás: Chello