2014. szeptember 7., vasárnap

Brutális rajzfilm az informatika-tankönyv CD-jén

„Eltüntettette az Origo az iskolai horrorvideót” címmel jelent meg cikk pár napja a hírportálon. Egy olvasói bejelentés szerint ugyanis az Apáczai kiadó ötödikes informatika-tankönyvének CD-mellékletén egy brutális Paint-animáció található. Az Origo a minisztériumhoz fordult, elérték, hogy a CD-ket kicseréljék.


Az említett rajzfilm címe A méhecskék a barátaink. Egész kellemesen indul a történet, amely később vérfürdőbe torkollik. Egy ember ugyanis szétüti egy kislány fejét baltával, feltételezhetően meg is hal a lány, utána pedig méhek támadnak a gyilkosra, kiszúrják a szemét és ismét elered a vér. A történet tanulsága, hogy óvd a természetet.



A rajzfilmnek valóban enyhe Tündi bündi barátok-beütése van, azért mégsem olyan durva, hiszen egy Paint-ecsettel és -festékszóróval nem igazán lehet horrorfilmet készíteni. A Logomotion programmal készült rajzfilmet egyébként egy hátrányos helyzetű 11 éves fiú készítette még 2008-ban, a kiadó nyilatkozata szerint „a tartalma tényleg nem szerencsés, de ilyen a való világ is, a kisfiú pedig teljesen magától, saját ötlet alapján készítette a filmet”.

Mi a véleményetek?