2015. augusztus 2., vasárnap

Rajzfilmteóriák 4: Ed, Edd és Eddy a purgatóriumban ragadtak?

Ezen a héten a híres Ed, Edd és Eddy-teóriával foglalkozunk, amely röviden így szól: a sorozat különböző évtizedekben elhunyt szereplői a purgatóriumban ragadtak, hárman közülük pedig démonok. Előre szólunk, az első három teóriával ellentétben, ez gyerekkor-romboló hatást válthat ki.

Bár ez az elmélet elsőre őrültségnek hangzik, a teória kiötlői számos bizonyítékot tudnak felmutatni. A Peach Creek városkában található Zsákutca a purgatórium, azaz az az ideiglenes hely, amely a halottak számára megtisztulást biztosít, hogy végre a Mennyországba juthassanak. Ezt a megtisztulást egyesek szerint a cukigumi jelenti, a nagy, fehér, gömbalakú édesség, amelyért mindenki odavan.


A teória szerint a Dinnye-lányok a démonok, akiknek feladata, hogy gyötörjék a srácokat, akik a huszadik század különböző évtizedeiben haltak meg. Először Rudi hunyt el 1903-ban, amikor a családjának állatai menekülőre fogták és eközben összetaposták őt. A túlvilágon ezért van Rudinak csak néhány csirkéje és malaca, valamint egy tehene és kecskéje, ez pedig túl kevés ahhoz, hogy a tragédia újra megtörténhessen.

Másodikként KöbJani vesztette életét, aki 1922-ben halt meg gümőkórban (TBC). Egyetlen barátját, Deszkát, magával hozta a túlvilágra. Következő Eddy, aki New Yorkban született, de a gazdasági világválság idején Peach Creekbe költözött. A gyerekek egyik megtréfálása azonban balul sült el és üldözőbe vették, Eddy pedig a tóba ugrott, ahol megfulladt. A túlvilágon arra van kárhoztatva, hogy folytassa a pénzszerzést a szomszédaitól.


Ed és Sári apja a második világháborúban harcolt, ám nem jött haza. Emiatt az anyjuk zárkózott lett és hanyagolni kezdte a gyerekeket. Sárira hárult hát a feladat, hogy gondoskodjon mindkettejükről és Edet megnevelje, aki képregényekbe és rajzfilmekbe folytotta a bánatát. Ed és Sári autóbalesetben haltak meg 1953-ban.

Szöszi halálát ennél durvábbnak írja le a teória: a lány hippi szülők gyerekeként született, ő azonban más életet szeretett volna, ezért lett fiúsabb, mint a többi lány. 1979-ben egy sorozatgyilkos megszökött az elmegyógyintézetből és megerőszakolta, majd meggyilkolta az egész családot. Ez a hatalmas trauma a magyarázat arra, hogy Szöszi miért nem szokott a kertben tartózkodni, ahogy azt a többi gyermek gyakran teszi.


Edd (Dupla D) szülei mindig szigorúak voltak a fiukkal, azt akarták, hogy egyszerre legyen okos és rendszerető. Innen a sok cetli Dupla D lakásában (kép), amire a szülők utasításokat írnak (vagy a bútorok neveit). Edd 1989-ben halt meg egy gázszivárgásban, amelyet a kémikuskészletével okozott.

Sapi apja alkoholista, agresszív ember volt, ezért dühét a túlvilágon a Zsákutca lakóin vezeti le. Az apja 1999-ben részegen olyan csúnyán megverte, hogy a fia belehalt a sérüléseibe. A purgatóriumban apját gondoskodónak képzeli el, aki cukigumival halmozza el (emlékezzünk, Sapi szerint apja a cukigumigyárban dolgozik).

Jaki leukémiában halt meg 2000-ben. Mivel ágyhoz volt kötve és szülei túlságosan féltették, Jaki zárkózott lett. A Zsákutcában is mindössze egy embert enged közel magához, Sárit, akit gondoskodó nővérének tekint.


Sokan vélik úgy, hogy a gyerekek bőrszíne hullákéra hajaz, de ez nem tűnik mérvadó érvnek, mégiscsak egy rajzfilmről van szó. Ami viszont tényleg furcsa, hogy a Dinnye-lányok kivételével senkinek sem normális színű a nyelve: Ednek például kék, Dupla D-nek és Eddy-nek zöld, Jakinak pedig lila. Ezt azzal magyarázzák, hogy a Dinnye-lányok valójában a purgatórium démonai.


Szintén különös, hogy epizódszereplők nagyon ritkán tűnnek fel a sorozatban, gondoljunk csak a srácok szüleire. Nekik legtöbbször csak az árnyékuk jelenik meg és az sem mozog. Persze akadnak kivételek, ahogy a képen is láthatjuk, de ekkor is általában csak egy-egy kezet láthatunk. A mozifilmben a buszon rengeteg ember utazik, de ők is mind mozdulatlanok és némák (bal alsó kép).

Ám egy felnőtt mégis felbukkan. Az 1–6. évadban ugyan csak említés szintjén, de a mozifilmben ő is megjelenik. Igen, ő Eddy bátyja, akihez Eddy a sorozatot lezáró mozifilmben mindenáron el akar látogatni, hogy ő mentse meg a bőrét (a Zsákutca lakói ugyanis üldözőbe veszik egy túlzásba vitt tréfa után). Ez is a megtisztulás utáni vágyat jelképezheti, azonban amikor megérkeznek, kiderül, hogy a nagy testvér valójában egy seggfej. A Zsákutca lakói megbocsátanak az Edeknek, így tényleg eljő a várva-várt megtisztulás mindenki számára. A Dinnye-lányok pedig kezelésbe veszik Eddy bátyját.

A végére pedig még egy furcsaság: nem tudjuk behatárolni az időt, amelyben a sorozat játszódik. Egyszer számítógépet használnak az Edek, míg máskor írógépet. A srácoknak van bakelitlemez-játszójuk és magnójuk is. Eddy szobája pedig egyesek szerint retró hangulatot áraszt…

Értékelések

Ákos97 7/10: Bár sok mindent megmagyaráz az elmélet, vannak hiányosságai. A haláleseteket bemutató rész pedig erőltetettnek tűnik egy kicsit. A mozifilmet megmagyarázása viszont kifejezetten tetszik.

DIF 4/10: Érdekes elmélet, de egyszerűen túl erőltetett számomra.

Jövő héten a Rajzfilmteóriákban: Bátor, az élénk képzeletű kutya?

14 megjegyzés:

  1. Kaphatnék kérlek választ a legutóbbi rövid hírekben feltett kérdésemre?

    VálaszTörlés
  2. Még Ed Edd és Eddy teóriát :) Dupla D-nek van Haja vagy rákos?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van haja, a sísapkája alatt hátul kilátszódik 3 hajszál, és mikor utánozták Kevint/Sapit, hogy adjon cukigumit, akkor Sapi sapkáját (vagy ahhoz hasonlót) felvettek az Edek, és Dupla D-nek még 3 hajszála kilátszódott. Szerintem a baleset a legvalószínűbb (a kidobós baleset).

      Törlés
  3. Én tudok egyet. a messe címe a my little pony avagy Én kicsi ponim varázslatos barátság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami kislányoknak való nem pedig 28 éves töketlen balfaszoknak ;)

      Törlés
    2. ...Anti-brónik, kérlek szálljatok már le a brónikról. >:(

      Törlés
  4. A Fecsegő tipegők mind halottak, kivéve a hallucináló Angelica-t

    VálaszTörlés
  5. Ez a teória baromság... Olvastam angolul a neten, még Danny Antonucci is cáfolta. Könyörgöm, ne már, hogy halottak lennének. Ez a sorozat különlegessége, hogy a felnőttek nem bukkannak fel benne, alapból, hogyha a kéz mozog, értelemszerűen vannak felnőttek, akik mozogtak is (a testrészük legalábbis): Ed anyja, Eddy apja és anyja, az iskolai fotós és az iskolai nővér. Nem értem, ki volt az az elmebeteg, aki ezt az elméletet kitalálta ebből a jó rajzfilmsorozatból.
    "A végére": Danny Antonucci direkt úgy oldotta meg, hogy bárki felidézhesse a gyerekkorát, ezért van ilyen zavar, bár az egész sorozat zavaros, és ez a bája. És egyébként a filmben, mikor Eddyék megpróbálnak a bátyja szobájában elbújni, Dupla D odamegy a bátyja poharával az ajtóhoz, hogy hallgatózzon, és a poháron valami olyasmi van, hogy Best Eater - 2000, szóval Eddy bátyja 2000-ben még otthon lehetett.

    VálaszTörlés
  6. Bátor a gyáva kutya valójában csak képzeli a szörnyeket

    VálaszTörlés
  7. bator a felenk kutya teoriaja legyen legkozelebb!

    VálaszTörlés
  8. Teória ott is megbukik, hogy egyik részben kiderül, Ed-et örökbe fogadták szülei, nem vértestvérek a húgával, és ez magyarázza a szülői hanyagolást is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyik részben sem derül ki

      Törlés
  9. az elmélet kitalálója honnan veszi a szereplők halálának évszámát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez csak egy elmélet, nem jelent semmit

      Törlés