2015. december 21., hétfő

Elfeledett rajzfilmötletek 4: Vuk 2: A kis csavargó

Ismét egy elfeledett magyar rajzfilmötlet nyomába eredünk, ezúttal a Vuk folytatásának nézünk utána. Nem, nem a Kis Vukról fogunk értekezni, az a rémség sajnos megvalósult. Az eredetileg tervezett Vuk 2-ről írunk.

Dargay Attila 2009-es halála miatt a Vuk 2: A kis csavargó nem készülhetett el. Gát György azonban még korábban nekilátott a Kis Vukhoz, amelyről Henrik Irén, Dargay neje akkor így nyilatkozott: „Még forgatókönyve sem volt, csak ifjabb Fekete István Vuk és a Simabőrű című ifjúsági regényének jogát szerezte meg, amiben teljesen más az emberek viselkedése, az emberek és állatok kapcsolata, mint ahogy az az eredeti regényben volt, és ahogy azt a férjem elképzeli. Ebbe nem mentünk bele.”


Dargay tehát nem kívánt Gáttal együtt dolgozni, meg is lett az eredménye: a Kis Vuk a magyar animáció szégyeneként vált közismertté. Dargay saját filmjében egy fehér kisróka lett volna a főszereplő. Négy néma jelenet el is készült, amelyek alacsony minőségben maradtak ránk:



Sajnos több információ nem maradt fenn, a Vuk 2. eltűnt a süllyesztőben, pedig a képek alapján méltó folytatása lehetett volna a méltán híres első résznek.

Legközelebb az Elfeledett rajzfilmötletekben: Ne-Yo rajzfilmsorozata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése