2017. január 4., szerda

Pert nyert a Disney a Verdák-másolat miatt

Két kínai cég 43 millió forintos kártérítést köteles fizetni a Disney-nek a Verdák 1–2 animációs filmek lemásolásáért – írja az Origo.


Beszámoltunk korábban a Cartoon Network sorozatait érintő plágiumgyanúról is. A Disney mellett egyébként a BMW és Michael Jordan is pert indított Kínában hasonló okok miatt. A Disney–Pixar-páros a kínai animációs filmet, a The Autobots-ot kifogásolta, amiért annak szereplői megegyeznek a Verdák szereplőivel.


A fenti képen látható, hogy a plakátok is mennyire hasonlítanak. Az alábbi képen jól kivehető, hogy a bal oldali, K1 nevű autót Villám McQueen ihlethette, a középsőt, K2 nevű verdát pedig Francesco Bernoulli. A bíróság a Disney-nek adott igazat.


A bíróság a „jogsértő magatartás azonnali beszüntetését” rendelte el, ami valószínűleg oda vezet, hogy többé nem forgalmazható a The Autobots. Hamarosan bemutatkozik a Verdák 3, amiből már nehéz lesz „ihletet meríteniük” a bíróság döntése után. A kínai vállalatoknak a kártérítésen felül perköltséget is fizetniük kell, így összesen 58 millió forintot gombolnak le róluk.

A Disney egyébként igyekszik nagy erőbedobással terjeszkedni a kínai piacon. Sanghajban nemrég épült vidámpark 1,6 milliárd Ft-ért és a legutóbbi két animációs film, a Zootropolis: Állati nagy balhé, valamint a Hős6os nagy sikert aratott.

Már bemutattunk korábban kínai termékhamisítványokat, amelyek rajzfilmekhez köthetők. Itt tekinthető meg a galéria.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése