2017. június 30., péntek

A Nickelodeon kénytelen behódolni a kenyai cenzoroknak, a Cartoon Network kitart

A Nickelodeon levette A lármás családot a magyar műsoráról is, miután Kenyában betiltották a sorozatot. Mint kiderült, ez azért történt, mert közös adásváltozat szolgálja ki műholdról az afrikai és kelet-európai országokat. A Cartoon Network esetében nem fog ilyesmi bekövetkezni.


A Cartoon Network kitart a Kenyában betiltott sorozatai, a Clarence, a Kalandra fel! és a Steven Universe mellett. Legalábbis ez derül ki a CartoonNetworkRulzz által a Cartoon Network Afrikának küldött üzenetre adott válaszokból, melyek így szólnak:

„Továbbra is fogjuk sugározni mindhárom sorozatot, de a programigazgatóság módosításokat hajtott végre a műsoron.”

„Mint a közösségi médiáért felelősök, pontosan nem tudjuk a változásokat, de mindhárom sorozat sugárzása folytatódni fog.”


A Gyerek-Világ pedig megkérdezte a Nickelodeon és a Viacom hazai képviseletét a helyzetről. Válaszaik:

„A Viacom elkötelezett a sokszínűség iránt, így tiszteletben tartja az egyes kultúrákat és a helyi elvárásokat, szabályozásokat, ezért függesztették fel a kifogásolt sorozat sugárzását Kenyában. Mivel azonban egy közös feed látja el műholdról az afrikai és a kelet-közép-európai országokat (ugyanaz a műsor megy, különböző helyi szinkronhangokkal), ezért egyelőre ezekben az országokban mindenhol kikerült a programból a Lármás család. A Nickelodeonnál dolgoznak rajta, hogy a sorozat Kenya kivételével mindenhol máshol visszakerülhessen.”

„A helyi szabályozó hatóságok észrevételeit tiszteletben tartva a Nickelodeon felfüggesztette a Lármás család sorozat afrikai országokba történő sugárzását. Ugyanez a műholdas sugárzás szolgál ki jó néhány kelet-közép-európai országot, köztük Magyarországot is, ezért a nézők egyelőre ezekben az országokban és nálunk sem láthatják ezt a sorozatot. Igyekszünk mihamarabb technikai megoldást találni arra, hogy az érintett európai országokban ismét elérhetővé váljon ez a tartalom a Nickelodeon csatornákon.”

A Nickelodeon válaszai egyelőre nem jelentenek túl sokat, nincs garancia arra, hogy A lármás család egyhamar visszatérjen a magyar Nickre. Valószínű, hogy egyszer visszatér, elvégre dolgoznak rajta. A Cartoon Network sorozatait illetően pedig ne aggódjunk, a kérdéses sorozatok maradnak a magyar adásváltozaton. A Kalandra fel! júliusban új minisorozattal jelentkezik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése