2016. november 21., hétfő

A Simpsonok már a Tic Tac-okon is ott vannak

Limitált Simpson családos „ízeket” kínál a Tic Tac november eleje óta. A nehezen fellelhető cukorkák háromféle kiszerelésben és háromféle ízben kaphatóak, ezeket Homér, Marge és Bart ihlette. Kettőt volt szerencsém megkóstolni.


Homér Tic Tac-ja fánkos, Barté rágógumis, Marge-é pedig áfonyás. Mindhárom elérhető a 37-es, 100-as és 200-as kiszerelésben is, legalábbis papíron. Ugyanis három üzletet is bejártam, míg végül az utolsóban akadtam rá a homéros és bartos változatra. Egy Intersparban, egy Tesco Expresszben és egy Sparban jártam. Hivatalosan mindhárom üzletláncnál kapható, azonban elképzelhető, hogy a készletek hamar apadnak.


A fánkos íze borzasztó mű, az „illata” pedig rettenetes. (Minek szagolgatom egyáltalán?) A rágógumis íz ellenben nagyon tetszett, nosztalgikus rágóíze van, körülbelül olyan, mint a lap-formában kapható klasszikus epres Orbité. Az áfonyás elvileg a legfinomabb. Nyilván ez nem bizonyíték, de a Sparban, ahol ráakadtam a limitált szériára, sajnos már elfogyott Marge Tic Tac-ja. Talán nem véletlenül.


A Simpsonok egyébként hódítanak a licenszelt termékek esetében. Korábban a Tescóban lehetett gyűjteni Simpson-hűtőmágneseket. A cikk végére jöjjön egy ajánló, ha már jelenleg is új epizódok futnak a sorozatból:

A Simpson család: ÚJ RÉSZEK (S28)
péntekenként 19:35-kor a FOX-on

Ti kóstoltátok már? Bejönnek az új ízek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése