2016. október 20., csütörtök

Bébi úr – előzetesen a DreamWorks újszülött főnöke

A DreamWorks pár nappal a Trollok című filmje előtt kiadta legközelebb megjelenő mozis alkotása előzetesét, amihez szinte egyből érkezett is a szinkronos változat.


A történet Timről, egy átlagos srácról szól, aki boldogan él a szüleivel – egészen míg meg nem születik egyáltalán nem átlagos kisöccse. A baba öltönyt visel, aktatáskát visz magával, Tim pedig úgy érzi, hogy megkeseríti az életét, ezért meg akar szabadulni tőle. Ám ekkor rájön, hogy a baba tud beszélni, és nem csak kinézetében, hanem viselkedésében is olyan, mint egy főnök.

A filmet a Madagaszkár franchise alkotója és Kapitány eredeti hangja, Tom McGrath rendezi, a forgatókönyvet Marla Frazee könyve alapján Michael McCullers írja, akinek már van tapasztalata a humor terén az Austin Powers-filmek kapcsán, valamint őt bízták meg a készülő Hotel Transylvania 3 írásával is, a zenét pedig a Kung Fu Panda 3 zenéjét is szerző legenda, Hans Zimmer szerzi. Míg Tim karaktere egy viszonylag kezdő szinkronszínész hangján szólal meg (Miles Christopher Bakshi), addig a legifjabb vezetőt az Oscar-jelölt Alec Boldwin szólaltatja meg, mellettük még szinkronizál az amerikában híres műsorvezető, Jimmy Kimmel is.

Bébi úr az Államokban 2017. március 31-én, hazánkban várhatóan szintén tavasszal totyog be a mozikba.

A magyar előzetes a tovább mögött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése